A régészek két ősi keresztény templomot és egy ritka falfestményt tártak fel a Harga-oázisban, amely új fényt vet a korai kereszténység egyiptomi terjedésére.
A Kairótól délnyugatra mintegy 560 kilométerre található Harga-oázis régóta ismert keresztény örökségéről. A Líbiai-sivatagban található terület az ókor óta lakott volt, köszönhetően a föld alatti vízforrásoknak.
Most pedig kiderült, hogy sokkal jelentősebb szerepet játszhatott a kereszténység korai terjedésében, mint azt korábban gondolták
– írja a Fox News.
Az Egyiptomi Turisztikai és Régészeti Minisztérium jelentése szerint a régészek most egy egész település maradványait tárták fel a híres oázis területén. A kutatók agyagtéglából épült lakóházakat találtak, amelyek falain állítólag helyenként még mindig látható a vakolat nyoma.
A mostani feltárás közben a régészek két ősi templom maradványaira is bukkantak, amelyek a feltételezések szerint a korai kopt időszakból származnak.
A felfedezés legizgalmasabb része egy figyelemre méltó falfestmény, amely Jézus Krisztust ábrázolja, amint meggyógyít egy beteget. Ez rendkívül ritka ábrázolási mód volt abban a korban, ami különleges jelentőséget ad a leletnek.
A falfestményt műemlékvédelmi megfontolásokból nem hozták nyilvánosságra, a törékeny alkotás megőrzése a jelek szerint elsőbbséget élvez a publicitással szemben.
A feltárt kemencék, agyagkorsók, feliratos cserépdarabok a régészek szerint mind arról tanúskodnak, hogy a helyszínen egy virágzó közösség élt, amely fokozatosan ismerkedett meg a kereszténységgel.
Index.hu
Borítókép forrása: V4NA



