„Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben!”

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Magyar-Péter

Magyar Péternek üzent egy bicskei áldozat.

Nyílt levelet írt Magyar Péternek a bicskei gyermekotthon egyik áldozata, Pop Mert, azt követően, hogy a Tisza Párt hétfőn gyermekvédelmi konferenciát szervezett.

„Gyermekvédelmi gondozottként nőttem fel Magyarországon. Tizennyolc éven át éltem az állami gondoskodás rendszerében, amelynek súlyos és rendszerszintű visszaéléseit személyesen tapasztaltam meg. Túlélője vagyok annak a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazási ügynek, amelyben a nevelőotthon igazgatója éveken át abuzálta a rá bízott fiúkat. Az ügy kirobbanásában kulcsszerepem volt: 2016-ban büntetőfeljelentést tettem az igazgató ellen, ezzel segítve másoknak is, hogy megszólaljanak” – írta a nyílt levélben Pop Mert, aki azt is hozzátette:

„Az igazságszolgáltatás hosszú éveken át húzódott, és a magyar állam – sokadik megaláztatásként – még a kártérítési folyamat során is kihasználta a kiszolgáltatottságunkat, de nem csak a magyar allam.”

Pop Mert ezzel kapcsolatban közölte, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján szerepet vállalt Gál András, aki korábban a sértettek jogi képviselője volt, ám aztán „súlyosan visszaélt a kiszolgáltatottságukkal”, és régóta „a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet” (Gál András szerepvállalása a szóban forgó konferencián már a minap is reflektorfénybe került).

A fiatal szerint Gál András a szintén ügyvédként tevékenykedő sógorával együtt jogtalanul szerezte meg a fiataloknak kifizetett állami kártérítés egy részét.

Pop Mert ezzel kapcsolatban azt írta Magyar Péternek:

„Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti. Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár, András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?”

Majd hozzátette:

„És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek. Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké.”

Pop Mert azzal zárta levelét: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”

„Ezt inkább nem kommentálom” – ezt írta a 444.hu cikkének Facebook-bejegyzése alatti kommentjében Magyar Péter, majd azzal folytatta: büszke arra, hogy a Tisza Párt hétfőn megtartotta az első gyermekvédelmi konferenciáját mintegy 200 elismert szakértővel. Ezt követően azt ígérte, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése esetén pluszforrásokat adnak a gyermekvédelemre.

Híradó.hu

Borítókép: Arcátlanul használja fel céljaira a kiszolgáltatottakat Magyar Péter
Forrás: Facebook/Magyar Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004