Élő koncertekkel, felvételekkel és vetélkedővel ünnepli szombaton a Bartók Rádió a csatorna névadója, Bartók Béla születésnapját – hangzott el az M1 aktuális csatorna adásában.
A Bartók Rádió napját hagyományosan a csatorna névadója, Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató március 25-i születésnapjához legközelebb eső szombaton rendezik meg.
Ezen a napon ingyenesek lesznek a hangversenyek a Dohnányi Ernő Zenei Központban, amely a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új otthona a Jókai utca 4. szám alatt, a VI. kerületben
– mondta el Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója.
A programok 11 órakor kezdődnek, elsőként a szolnoki Bartók Béla Kórus ad koncertet Molnár Éva vezényletével. Ezt követően 14 órától Vigh Andrea hárfaművész és barátai, 16 órától a Mikrokozmosz Trió, 18 órától a Bazsinka Mihály Quartet lép színpadra.
A koncertfolyamot többek között Ki nyer ma? játékkal is színesítik a helyszínen, élőben. Több alkalommal kapcsolják a stúdiót, egy blokkban például Bartók Béla saját műveit zongorázza, de hallható lesz Kocsis Zoltán, aki Bartók Béla II. zongoraversenyét szólaltatja meg – ismertette a programokat Devich Márton.
Hozzátette: az este megkoronázásaképpen élőben kapcsolják a Müpát, ahol a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Verdi Requiemjét adja elő Riccardo Frizza vezényletével.
A csatornaigazgató elmondta: Bartók Béla születésnapján, 25-én részt vesznek a Zeneakadémia által szervezett koszorúzáson, hírt adnak a Bartók-Pásztory-díjak átadásáról, este pedig élőben kapcsolják a Bartók Emlékházat Boros Mihály ünnepi hangversenyének közvetítésével.
Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook/Bartók Rádió