Nő a feszültség a Tisza Párt és a Tisza-szigetek között

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

tisza adó kampány

Az aktivistákból álló helyi szervezetek emberfeletti munkával tartják a hátukat Magyar Péternek, aki mindenhol csak learatja a babérokat, majd köszönés nélkül továbbáll.

– A Tisza-sziget koordinátorai a párt vezetésének nem mernek zúgolódni, ugyanis amint bármilyen kritikát megfogalmaznak, ellenséggé válnak Magyar Péter szemében, aki megfosztja őket a pozíciójuktól – tudta meg egy, a pártot ismerő informátorától a Magyar Nemzet. Azt is megtudták, a Tisza vezetése talán nem is érzékeli, hogy jó néhány sziget már kicsúszott a párt irányítása alól, és önállósította magát.

Feszültség van a párt és a szigetek között, ugyanis Magyar Péternek egy jó szava nincs azon emberekhez, akik folyamatosan a hátukat tartják neki. Ha viszont bármi probléma van, az rögtön az ő felelősségük

– emelte ki az informátor. Elárulta, korábban a koordinátorok abban reménykedtek, hogy a sikeres közösségszervezés eredményeként előkelő helyet fognak kapni a listán vagy az egyéni jelöltek kiválasztása során. Azonban mostanra kiderült, hogy ez koránt sincs így, kizárólag Magyar Péter dönt ez ügyben is.

„Sokan csalódottak, ugyanis a demokráciának nyoma sincs Magyar Péter körül. Mindenben ő dönt, ha meg valakinek valami nem tetszik, akkor eltakarodhat”

– emelte ki lapunk informátora.

Mint ismert, a Tisza Párt belső nyilvántartásából az is kiderült: lényegesen kevesebb Tisza-sziget van, mint amennyiről Magyar Péter beszél a nyilvánosság előtt, állításaival ellentétben mindössze 1570, amelyek tagsága összesen kevesebb mint 28 ezer fő. Ráadásul a támogatók területi eloszlása sem kedvez Magyar Péternek. Budapestre koncentrálódnak a tiszások, a vidéki választókerületekben gyengék.

Jelenleg több mint 2200 szigetben majd ötvenezren vesznek részt a Tisza országos és helyi tevékenységében

– írta a Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter, és egyúttal bejelentette, hogy pártja új alelnöke, Forsthoffer Ágnest veszi át a Tisza-szigetek vezetését. Az új koordinátor egyik első feladata feltehetően a pontos adatok és a létszám tisztázása lesz. Ráadásul a párt belső életét ismerő egyik forrás, akit az adatok helytállóságáról kérdeztek, azt is elárulta, hogy nagyjából csak 10 300 azoknak a tagoknak a száma, akik valóban aktívak.

Mint ismert, nemrég feloszlatta magát négy budapesti Tisza-sziget. A civilek saját bevallásuk szerint a párt központi vezetése elleni tiltakozásból oszlatták fel magukat. Most kiderült, az elképzelteknél sokkal komolyabb feszültségek állhatnak a háttérben.

A pártközponttal való komoly összetűzések eredményeként oszlatta fel magát a négy újbudai Tisza-sziget – mondta el a lapnak egy, a Tisza Párt és a Tisza-szigetek működését igen jól ismerő személy. Az illető állítása szerint a szóban forgó újbudai Tisza-szigetek egyik vezetője tárgyalt Magyar Péterrel néhány hónappal a szigetek megszűnése előtt.

A tárgyalások témája pedig az egyik budai egyéni választókerületben való indulása volt.

Az aktivista ugyanis a Tisza Párt színeiben, egyéni képviselőjelöltként el akart indulni a választásokon.

Meg is egyeztek Magyar Péterrel az egyik körzetben, viszont Magyar nemrég közölte, nem fogja támogatni a Tisza-szigetek vezetőjének indulását, és innen indult az egész balhé, aminek a vége a szigetek feloszlatása lett

– mondta el a nevét felfedni nem kívánó forrás. Kiemelte, a Tisza Pártban egyre nagyobb feszültségeket okoz, hogy Magyar Péter önkényesen, korábbi egyezségeket felrúgva irányítja a szervezetet, miközben semmire és senkire nincs tekintettel.

Szeptember elején váratlanul négy Tisza-sziget is felszámolta önmagát Budapest XI. kerületében.

Ezúton tájékoztatunk minden érdeklődőt, hogy 2025. szeptember 1-jén mind a négy szigetünk működése megszűnik – írták az újbudai Tisza-szigeteket összefogó honlapon közzétett közleményben. Kiemelték, tiltakoznak az embertelen abúzus minden formája, az etikai kérelmeink eltussolása, a diszkrimináció és a központi vezetés teljes hiánya ellen, s leszögezték: sajnálják, hogy Magyar Péter álma mára csak az ő álmuk maradt.

A közleményben nem részletezték, mit értenek eltussolás, abúzus, diszkrimináció és a központi vezetés hiány alatt.

Nem ez volt az első eset, hogy Tisza-szigetek bomlottak fel. Augusztus elején Baranyában oszlott fel az első, csak romákból álló Tisza-sziget, az Amarodrom alapítója a közösségi oldalán jelentette be, nagyot csalódott.

„Úgy érzem, egy nagyon nagy bocsánatkéréssel kell hogy forduljak hozzátok, mert én voltam az, aki azt ígérte nektek, hogy alakítsunk Tisza-szigeteket, azt ígértem, végre van egy olyan párt, amely egyenrangú embereknek tekint minket, egyenlő bánásmódban lesz részünk, ahol lesz igaz cigány érdekképviseletünk. Pár hónapos munkánk után mégis én voltam az, aki azt mondta nektek, tévedtem! Sajnálom őszintén, nekem ez fáj a legjobban” – írta Kőrös Ferenc.

A roma Tisza-sziget alapítója egyúttal külön bocsánatot kért Alsószentmártontól és annak polgármesterétől is.

A falu polgármestere, Balogh Krisztián a közösségi oldalán megerősítette, hogy feloszlatta a Tisza-szigetet a faluban, valamint közölte, a jövőben politikával nem, csak a falu ügyeivel kíván foglalkozni.

Az Amarodrom Tisza-sziget vezetője, Kőrös Ferenc nemcsak a feloszlatást jelentette be, hanem azt is kérte, hogy a szigethez tartozó csoportok is tegyenek így. A szervező szerint Nógrád vármegyéből is szerettek volna hozzájuk csatlakozni, de kisbéri, Bács-Kiskun vármegyei csoport is alakult korábban, nagyjából nyolc vármegyében jelen voltak – írja a Bama.

A vezető arról is beszélt az okok között, hogy Magyar Pétertől nem azt kapták, amit vártak volna, és nagyot csalódtak benne.

„A mai napig nem látok valódi politikai akaratot a cigányság problémáinak megoldására. […] A Tisza Párttól ezt a szándékot nem látom” – jelentette ki Kőrös Ferenc. Szerinte nem odavaló emberek fogják képviselni a cigányságot a Tisza Pártban. Hozzátette: azért is csalódott, mert a Bruti nevű humorista, miután letetvesezte, lebüdösezte a cigányságot, az minden jóérzésű cigányt megsértett, és ez ügyben nem szólalt meg a párt, de Brutiból akár még parlamenti képviselő is lehet.

Tavaly októberben pedig az a Tisza-sziget oszlatta fel magát, amelyet Szabó Loránd, Dombóvár volt DK-s polgármestere alapított. A politikus akkor azt állította, hogy az általa szeptember elején alapított dombóvári, 424-es Tisza-sziget taglétszáma csoportalakításhoz szükséges tíz alá esett, mivel a többség kilépett, beleértve őt is.

„Valószínűleg történelmet csináltunk, mert mi lehetünk az első (de nem az utolsó) sziget, amely megszűnt” – nyilatkozta Szabó.

Magyar Nemzet

Borítókép: A Nemzeti Ellenállási Mozgalom indított a minap tájékoztató kampányt a Tiszáról
Fotó: Facebook/Nemzeti Ellenállás Mozgalom

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004