Nyílt levélben követelik a részegen balhézó II. kerületi alpolgármester leváltását

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Berg-Dániel

Gulyás Gergely Kristóf, a fővárosi Fidesz-frakció képviselője szerint a Berg Dániellel kapcsolatos ügyek túlmutatnak a személyes hibákon, ezért a II. kerület vezetésének felelőssége, hogy megőrizze a választók bizalmát. Az I. kerület önkormányzati képviselője közösségi oldalán közzétett nyílt levélben szólította fel a II. kerület polgármesterét, Őrsi Gergelyt, hogy tegyen határozott lépéseket Berg Dániel ügyében, és döntésével egyértelműen jelezze: a közéletben nemcsak a jogi, hanem az erkölcsi mérce is számít.


Az elmúlt hetekben napvilágra került információk szerint Berg Dániel, a II. kerület alpolgármesterének ügye messze túlmutat az egyéni hibákon vagy személyes nehézségeken – fogalmazott Gulyás Gergely Kristóf. Abotrány II. kerület momentumos alpolgármestere május végén részegen jelent meg a Marczibányi Téri Művelődési Központ egyik eseményén, ahol több emberrel is üvöltözött, hatalmát fitogtatta. Később elnézést kért a történtek miatt.

Gulyás Gergely Kristóf úgy látja:

„Az esetek, amelyekről most már hivatalosan is tudomásunk van, komoly kérdéseket vetnek fel nemcsak Berg Dániel személyes alkalmasságával, hanem a kerület vezetésének hozzáállásával kapcsolatban is.”

Hangsúlyozta: „Amikor valaki közhatalmat gyakorol, amikor egy közösség belé vetett bizalmából dolgozik, ott a mérce magasabb. A választópolgárok jogosan várják el, hogy a kerület vezetői ne csupán jogszerűen, hanem példamutató módon végezzék munkájukat.”

Kifejtette, hogy ebben a helyzetben a polgármester döntései már túlmutatnak pártpolitikai érdekeken. Úgy véli, Berg Dániel döntései ebben az ügyben most túlmutatnak egy választási koalíción, túlmutatnak egy személyes kapcsolat lojalitásán. „Itt már nem pusztán Berg Dániel felelősségéről van szó, hanem arról, hogy a II. kerület vezetése miként viszonyul a képviselőkbe vetett bizalomhoz” – tette hozzá.

Gulyás Gergely Kristóf szerint a hallgatás, a kivárás vagy a politikai szempontok előtérbe helyezése azt az érzetet keltheti, hogy a kerület vezetése nem tartja fontosnak ezt a bizalmat. Pedig mint mondta, ez a bizalom a demokratikus képviselet alapja.

A Fővárosi Önkormányzat képviselője egyértelműen fogalmazott:

„Egy valóban felelős városvezető ilyenkor nem hátrál meg a nehéz döntések elől. Kimondja, hogy a közélet tisztaságához nemcsak jogi, hanem erkölcsi mérce is tartozik, és számon is kéri ezt. Egy felelős vezető ilyenkor nem fizetett betegszabadságra küldi a köz bizalmával visszaélő alpolgármesterét, hanem megköszöni a kerületért végzett eddigi munkáját, és elköszön tőle.”

Végezetül arra kérte Berg Dánielt, hogy mérlegelje: vajon egy olyan alpolgármester, aki a saját viselkedését sem tudta kordában tartani, továbbra is méltó lehet-e a II. kerületi polgárok képviseletére.

„Ha Berg Dániel ezt a következtetést maga nem vonja le, akkor az ön felelőssége, hogy megtegye a II. kerületiek nevében”

– zárta gondolatait.

Forrás: hirado.hu

Fotó: Facebook/Berg Dániel

Kapcsolódó cikk:

Megszólalt a balhéja után Berg Dániel, de a lemondást meg sem említi

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004