Fél nyolc után Orbán Viktor volt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának a vendége. A miniszterelnök felhívta a figyelmet az online csalások veszélyeire, emellett kitért az árrésstopra, és beszélt a paradji sóbányát sújtó természeti katasztrófáról is.
„Mindenki, akinek bankkártyája, digitálisan kezelt megtakarítása van, veszélyben van” – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban az ukrán online csalások kapcsán. A miniszterelnök elmondta, hogy az online csalások már régebben is léteztek, tört magyarsággal voltak írva, de ez mostanra kifinomodott. Jelezte, hogy a hatóságoknak sokkal több energiát kell mozgósítani a felvilágosításhoz és a segítséghez. Hozzátette: ez a csalás nyolcmilliárd forint értékű.
A kormányfő ismertette, próbálják visszaszerezni a pénzeket, és ebből a nyolcmilliárdból másfél milliárdot sikerült visszaszerezni.
Plusz pénzügyi keretet biztosítsanak a rendőrségnek, hogy még több ember foglalkozzon a csalások elhárításával.
Orbán Viktor kiemelte:
az online csalások 80 százaléka mögött ukrán bűnözői csoportok állnak, de a rendőrségnek vannak lehetőségei nemzetközi csalókkal szembeni sikeres fellépésre. Ezek a bűnözői csoportok ukrán háttérrel dolgoznak, ukrán emberekből állnak, Ukrajnában van a központjuk.
Az ukrán maffia nem csak a hagyományos formában, hanem kifinomult, modern úton működtetnek maffiaszerű hálózatokat. A miniszterelnök hangsúlyozta, Ukrajna egy veszélyes ország.
Annak kapcsán, ha Ukrajna uniós ország lenne, Orbán Viktor elmondta, hogy ez csak Ukrajnának lenne egyszerűbb, mert ugyanolyan elbánásban részesülnének, mint az Európai Unión belül működő pénzügyi szolgáltatók, de nehezebb lenne föllépni a bűnözőikkel szemben.
A miniszterelnök felidézte, eddig 169 gyanúsítottat sikerült beazonosítanuk, és a legtöbb ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, amelyben az európai nemzetközi elfogatóparancs rendszer tud segíteni, de – mint fogalmazott –
jobb, ha az ukránokat kívül tartjuk.
Orbán Viktor megerősítette: a Voks 2025 során több, mint egymillió hatszázezren küldték vissza a szavazatokat.
A miniszterelnök elmondta, az éppen zajló a CPAC-en azt tapasztalta az ott megjelent külföldi vendégek álláspontjából, hogy Európa népei egyetértenek abban, hogy Ukrajna felvétele gondokat hozna.
Magyarországgal ellenben Nyugat-Európában azonban nem szokás ilyen kérdésben megkérdezni a népet, mert ezt a döntési jogot az elit magának tartja fenn – értékelte a kormányfő.
A miniszterelnök elmondta, tegnap láthatták a CPAC-en az egész nyugati világ felhozatalát, akik át fogják venni a saját országuk irányítását. Véleménye szerint ez a mozgalom lassan, de biztosan többségbe kerül Európában. Egyre erőteljesebben mondják ki azt, hogy
Ukrajna gyorsított uniós felvételének nincs helye.
Jelezte, hogy a CPAC a nemzetközi harcosok klubja, amivel harcolni kell az igazságért és a hazugság ellen. Brüsszel minden válságra – pénzügyi válság, migráció, covid, energiaválság, inflációs válság – olyan megoldást adott, hogy jogköröket vonjanak el a tagállamoktól. Aztán kiderült, hogy ezeket a válságokat nem tudták kezelni – tette hozzá Orbán Viktor. Szerinte
az ukrán tagságot arra használják, hogy még több hatáskört vegyenek el a tagállamoktól és vigyenek Brüsszelbe.
„Ezzel szembe kell szállni, mert rosszul fogunk járni” – rögzítette. A kormányfő meglátása, hogy már többen vannak, de nincsenek elég jól megszervezve, ezért alapították meg a patriótákat, ami egyre erősödik. Kiemelte, hogy az egyik legsúlyosabb kérdés, erősíteni a védelmi képességeket.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Európa védelempolitikáját valóban meg kell erősíteni,
de nem szabad fegyverkezési versenybe bocsátkozni Oroszországgal, amelyet Európában sokan fenyegetésnek tekintenek.
Ez ugyanis felemésztené azokat a pénzeket is, amelyeket a különböző szektorokban szánnának a magyarországi „békésebb, civilebb” fejlesztésekre – fejtette ki.
„Ukrajna európai uniós tagsága egy pénzügyi tragédiával érne fel”
– mondta ezután a kormányfő. Elismerte, hogy az ukrán csatlakozás a kezdeti időszakban jónéhány megrendelést adhatna az EU államainak, és ez segíthetné a gazdasági fejlődést, de más aspektusból – például munkaerőpiaci, mezőgazdasági szempontból –sokkal nagyobb hátrányokat eredményezne az ukrán csatlakozás.
Felhívta a figyelmet arra: nem véletlen, hogy vendégmunkásokat is csak kis mértékben engednek Magyarországon tartózkodni.
„Ha azonban Ukrajna az EU tagjává válna, akkor velük szemben már nem lehetne ilyen korlátozásokat bevezetni, és emiatt a magyarok közül is sokan elveszíthetnék a munkahelyüket”
– vázolta Orbán Viktor, miközben megjegyezte: szerinte az EU tagság helyett inkább különmegállapodásokat kellene kötni Ukrajnával bizonyos szektorokban.
Az inflációval kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: a háború miatt emelkedett meg elsősorban, és a mostani gazdasági helyzetben nem is lehet arra számítani, hogy túlságosan lecsökken a jövőben. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az árrésstop valamelyest mérsékelheti a hatását.
Nagy Márton gazdasági miniszterről beszélve úgy fogalmazott: a tárca vezetésére nem egy politikust szeretett volna felkérni korábban, hanem egy gazdasági szakembert, és szerinte ő meg is felel ennek a kritériumnak.
„Tehát én bízok abban, hogy a miniszter javaslatait bátran támogathatjuk”
– összegezte véleményét.
A parajdi sóbánya elöntéséről beszélve Orbán Viktor úgy fogalmazott:
„Fáj nekünk, ami történik. Valahogy Parajd része a nemzettudatnak.”
Mint mondta, az utóbbi 10-15 évben rengeteg magyar fordult meg a sóbányában, és ami ott történik, „az olyan, mintha velünk történne.” Hozzátette: a segítség ellenére meglehetősen „kilátástalan a helyzet”, ráadásul nemcsak Parajdon okozott bajt az árvíz, hanem a Székelyföld többi részén is, különösen Háromszéken.
„Én kapcsolatban vagyok az RMDSZ elnökével […] és megígértem, hogy minden támogatást meg fogunk adni”– mondta Orbán Viktor az interjú végén.
Az interjú itt nézhető vissza:
Forrás: Magyar Nemzet, hirado.hu
Címlapkép: Facebook / Orbán Viktor



