A Békemenet ugyan nem lesz a hivatalos megemlékezés része, de szervesen kapcsolódik ahhoz, a menet résztvevői ugyanis a parlamenthez vonulnak október 23-án, ahol meghallgatják Orbán Viktor beszédét.
A szabadság napja, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódó ünnepségsorozat október 22-én, szerdán 14 órakor a Műegyetemi emlékműnél tartandó koszorúzással kezdődik – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebook-oldalán.
Kovács Zoltán a közösségi oldalán megosztotta az ünnepi rendezvénytervet, amihez annyit fűzött, hogy az 1956-os hősök bátorsága, összefogása és hazaszeretete máig példát mutat mindannyiunknak.
Október 22-én és 23-án hajtsunk fejet emlékük előtt, és idézzük fel együtt a szabadságért vívott küzdelem eseményeit! – fogalmazott az államtitkár.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleménye alapján a Műegyetemi emlékműnél tartandó koszorúzáson beszédet mond Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, valamint Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára.
A koszorúzást követően 15 órakor a Műegyetemi ünnepségen Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár mond beszédet.
16 órakor hagyományos fáklyás menet indul a Műegyetem K-épületétől a Bem térre, több ezer diák, korhű ruhába öltözött fiatalok és Csepel teherautók részvételével.
A menet útvonala: Műegyetem–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Várkert rakpart–Casino–Ybl Miklós tér–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér.
A 17 órakor kezdődő Bem téri ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mond beszédet, míg a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkórusának műsora és koszorúzás színesíti a programot.
Október 23-án, csütörtökön 7.30-kor a Kossuth Lajos téren ünnepélyes keretek közt felvonják Magyarország lobogóját, ugyanitt 13 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
Az ünnepi műsorra és beszédre szeretettel várjuk a Békemenet résztvevőit is! – olvasható a közleményben.
Noha a hivatalos állami megemlékezésnek nem része, de ahhoz kapcsolódik a Békemenet: a gyülekező október 23-án reggel 9 körül kezdődik az Elvis Presley téren, majd a tömeg a Margit hídon át a Magyar Országgyűléshez, a Kossuth térre vonul, hogy meghallgassa Orbán Viktor beszédét.

Ifj. Lomnici Zoltán: Sorsdöntő békemenet lesz október 23-án! + videó és térkép
A Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között az érdeklődők megtekinthetik a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot és a Szent Koronát.
Az Új Köztemetőben a 301-es parcellánál egész napos protokollmentes megemlékezés lesz.
A programok között megemlítették, hogy 10 és 18 óra között a Terror Háza Múzeum ingyenesen látogatható, a Hősök falánál pedig egész nap gyertyagyújtásra várják a megemlékezőket.
A nemzeti ünnephez kapcsolódóan 1956 – A szabadságért és a függetlenségért címmel szabadtéri időszaki kiállítás nyílik a Terror Háza Múzeum épülete előtt.
Borítókép forrása: Facebook/Kovács Zoltán



