Forró nyárra számíthatunk, de a magyar kormány időben megkezdte a felkészülést az aszályos időszakra – erről írt Orbán Viktor miniszterelnök szerdán megosztott Facebook-bejegyzésében.
A kormányfő szerint a májusban megalakult aszályvédelmi operatív törzs már jelentést is tett, amely alapján eddig a Balaton vízmennyiségének mintegy egyharmadát sikerült eltárolni és eljuttatni az aszállyal sújtott térségekbe.
„A májusi esős időszakot felhasználva ezer ember dolgozott azon, hogy – eddig – egyharmadnyi Balaton vizét tároljuk és eljuttassuk az aszállyal sújtott területekre” – fogalmazott a miniszterelnök.
A kormány célja, hogy a magyar gazdák vízellátását biztosítsa a nyári és az őszi időszakban is, ezért az eddigi munkálatok folytatódnak.
A miniszterelnök kiemelte: a vízpótlási munkákat ősszel is folytatják az érintett térségekben. Orbán Viktor bejegyzésében arra is kitért, hogy Brüsszel bírálta a magyar kormányt, amiért ingyen biztosítja a vizet a hazai gazdáknak, ám – mint írta – „nem engedünk a nyomásnak, nem hagyjuk magunkat”.
„A vizet a gazdáknak továbbra is ingyen fogjuk adni, bármit is gondol erről Brüsszel” – hangsúlyozta. „Nekünk Magyarország az első!” – zárta bejegyezését Orbán Viktor.
Forrás: hirado.hu
Fotó: Facebook / Orbán Viktor



