A kormányfő összehívta a Védelmi Tanács ülését.
Aggasztó posztot tett közzé Orbán Viktor: a kormányfő a közösségi médiában tudatta, hogy „az elmúlt napokban történt katonai akciók azt vetítik előre, hogy a háború hosszabb és brutálisabb lesz annál, mint amire az év elején számítottunk”.
A kormányfő szerint szembe kell nézni a ténnyel, hogy a transzatlanti egység élesen megbomlott. „Soha nem volt ekkora szakadék a Trump vezette békepárti erők és a háború folytatását akaró brüsszeli és kijevi vezetők között” – írta a miniszterelnök.
„Magyarország a béke oldalán kell maradjon, még ha ez azt is eredményezi, hogy a Brüsszellel folytatott vitáink hangosabbak lesznek. Fel kell készülnünk arra, hogy a háború elhúzódik, ennek minden biztonsági és gazdasági következményeivel együtt. Fel kell készülnünk arra, hogy Magyarországot kétszeres erővel fogják megtámadni, mert Magyarország Trump elnök szövetségese, és Magyarország békét akar és nem a háború folytatását” – írta Orbán Viktor, aki szerint arra is fel kell készülni, hogy
a Magyarország ellen bevetett titkosszolgálati műveletek, a lejárató kampányok és a háborús propaganda akciók az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatódnak.
„Ma délutánra ezért összehívtam a Védelmi Tanács ülését. Felkészülünk és megvédjük Magyarországot és a magyar családokat!” – zárta posztját a kormányfő.



