Ereszt a tiszás lufi. A politikában digitális blöffből nem lehet megélni. A politikában a teljesítmény és a bizalom számít. A Tiszánál teljesítmény eddig sem volt, a bizalmat pedig szétverik a lebukások. A Tisza jelszava: a választásig nem mondunk semmit, utána viszont mindent lehet – írta Facebookon Orbán Viktor.
A Harcosok Klubja csoportban megjelent posztban a miniszterelnök úgy fogalmazott,
a kiskakasnak nem maradt más: csak a balhé.
A hírek szerint Kötcsén provokációt terveznek a polgári piknik idejére – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
Kíváncsian várjuk – tette hozzá -, Tarr Zoltánt kiengedi-e a kiskakas a karanténból. Hátha megtudhatjuk, mi az amit titkolnak, de a választás után meg akarnak csinálni.
A miniszterelnök figyelmeztetett: Csehországban a szóbeli provokációkat már erőszak követi. Rátámadtak a győzelem kapujában álló Andrej Babis barátunkra. Így sem fogják tudni megállítani. Magyarországon is fel kell készülnünk a kiskakaséktól jövő fizikai erőszakra is. Mindhiába, ahogy Babist Csehországban, úgy itthon bennünket sem lehet megállítani – emelte ki a bejegyzésében.
Ezt kell utánuk csinálni
Közben mi napról-napra erősítjük a bizalmat a gazdasági programunk végrehajtásával – írta a miniszterelnök.
Kiemelte, megindult a 3 százalékos Otthon Start, adómentes a GYED és a CSED, 50 százalékkal növelték a családi adókedvezményt, és a postások már viszik a 30 ezer forintos élelmiszerutalványt a nyugdíjasoknak.
„Na, ez teljesítmény, és ez bizalmat épít. Most már mindenki elhiszi, hogy a gazdasági programunk többi lépését is megcsináljuk. Erre a mi szavunk a garancia, és a magyar politikában ma ez a legerősebb garancia. Számunkra az út nyílegyenes a választásokig: végrehajtjuk a programunkat és teljesítjük amit vállaltunk” – ígérte Orbán Viktor.
Fotó: Facebook/Orbán Viktor



