Orbán Viktor: A magyarokat nem lehet kifosztani!

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS, KIEMELT

Orbán-rádió-FB

Péntek reggel Orbán Viktor volt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának a vendége. A miniszterelnök a közmédia brüsszeli stúdiójában beszámolt a csütörtöki EU-csúcson történtekről, az árrésstopról, valamint a Pride felvonulást korlátozó gyülekezési törvény módosításról is.

„Jó lett volna, ha nem kényszerülünk rá erre. Ha az áremelést a piaci folyamatok okozzák, akkor lehet abban bízni, hogy majd a piaci folyamatok fogják csökkenteni az árakat. Azonban itt szó sincs piaci folyamatokról” – fogalmazott Orbán Viktor a héten életbe lépett árréstopról. A miniszterelnök a közmédia brüsszeli stúdiójában elmondta, hogy az utóbbi időben tapasztalt áremeléseknek semmi köze a piaci folyamatokhoz.

Szerinte most üt vissza, hogy a rendszerváltás utáni kormányok nem tudtak magyar üzletláncokat létre hozni, a külföldi láncokaz pedig nem érdeklik a magyarok, csak a profit.

„Az áremelőknek meg kellett mondani, hogy eddig, és ne tovább”

– tette hozzá.

A beavatkozás lényege az volt, hogy a beszerzési árra csak tíz százalékot lehet rátenni. Ez azonnali árcsökkenést eredményezett. A kormányfő jelezte, hogy folyamatosan ellenőriznek, mivel nincs kétsége afelől, hogy a kereskedelmi láncok próbálkozni fognak.

„Értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani”

– szögezte le.

Szó esett arról a törvénymódosításról is, amely a Pride felvonulás betiltását és más rendezvények, tüntetések korlátozását is lehetővé teszi. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: szerinte a szexualitás, legyen bármilyen formájú, nem az utcára való. Hangsúlyozta, hogy az azonos neműeknek is joguk van a szexualitáshoz, ugyanakkor úgy véli, azt nem kell közterületen megjeleníteni.

A miniszterelnök szerint a gyermekvédelem és a szabadságjogok összeegyeztethetők, de álláspontja szerint a gyermekek egészséges fejlődéshez való joga minden alapjog fölött áll.

Orbán azt is kijelentette, hogy a hatóságok döntik majd el, lehet-e Pride-szerű rendezvényeket nyilvános helyszíneken megtartani.

Utalt arra is, hogy noha a kormánypártok kétharmados többséggel rendelkeznek a Parlamentben, a nemzetközi genderhálózatok nyomásával akkoriban nem tudtak kellőképp szembeszállni – szerinte ez mostanra megváltozott.

A Pride betiltására vonatkozóan egy ponton azt mondta: „még nem tartunk ott”.

Mint jelezte, eddig sem nézte jó szemmel a Pride-ot. Szerinte hatalmas nemzetközi gender-hálózat áll a felvonulások mögött, és hazánk nem volt elég erős, hogy ezzel szembe szálljon. Közölte, hogy

az amerikai változás megnyitotta a kormány mozgásterét, hogy az első a gyermek, így Washingtonnal nem, már csak Brüsszellel kell csatát vívni ebben a kérdésben.

Orbán Viktor az ellenzék erőteljes reakcióira úgy reagált: szerinte Brüsszelnek semmi köze a családi élet szabályozásához, mivel ez kizárólag nemzeti hatáskörbe tartozik.

„Itt nincs keresnivalója Brüsszelnek”

– fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta:

a gyermekek eltartása közös társadalmi felelősség, ezért számos intézkedést vezettek be az elmúlt időszakban, amelyeket részletesen ismertetett. Szerinte a kábítószer-ellenes fellépés egyik fő célja is a családok védelme.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: amit most Magyarországon tesznek, az egy történetet mesél el – egy olyan történetet, amelynek kiindulópontja a család.

Arról, hogy a Momentum képviselői füstgyertyákat gyújtottak a szavazáskor, közölte: erről a választópolgároknak kell véleményt mondania 2026 tavaszán.

Az ítéletet ki fogják mondani. Nincs sok kétségem, hogy mit fognak gondolni 

– fogalmazott.

A tegnapi EU-csúcsról Orbán Viktor elmondta, hogy javul a helyzet Brüsszelben. Jelezte, hogy

nem kell megijedni attól, hogy egyedül vagyunk Ukrajna kérdésében. Példaként hozta a migráció kérdését, amiben egyre többen állnak a magyar álláspont oldalára.

„Egyre inkább eltolódik a vélekedés a békepártiság oldalára” – tette hozzá.

Mint jelezte, kiderült, hogy nincs pénz Ukrajna EU-s felvételére, amire azt mondták, hogy az unió vegyen fel hitelt. A kormányfő szerint azonban nem újabb hitelt kell felvenni.

Előbb vagy utóbb, ha máshol nem, akkor a gazdasági oldaláról megjön a kijózanodás pillanata, hogy Ukrajna EU-tagsága a gazdasági összeomlással lenne egyenlő

– jelentette ki. Hozzátette:

Magyarországon a nemzeti oldal pártjai, a kereszténydemokraták és a Fidesz egyértelműen azt álláspontot képvieli, hogy Ukrajna csatlakozása a mostani körülmények között tönkretenné Magyarországot és az egész európai gazdaságot ezért elutasítja. Ellenben mind a régi, mind az új ellenzék Ukrajna-párti állásponton van. A szocialisták, ahova a DK, vagy az Európai Néppárt, ahova Tisza tartozik, azok Brüsszelben a legradikálisabb ukránpárti erők.

A miniszterelnök ismertette: ha Magyarországon meglesz az emberek által kialakított álláspont, akkor a kormány szilárdan meg tudja vetni a lábát Brüsszelben. Ezt pedig a többi ország sem fogja tudni elkerülni.

Csak idő kérdése, amikor az emberek minden egyes tagállammal ki fogják követelni, hogy a véleményüket hallgassák meg és kérjék ki. Ma Magyarországon kívül sehol nem kérdezik meg az embereket ilyen kérdésekről

– jegyezte meg. Mint mondta, ez nem meglepő, mert a migrációban sem kérdezték meg sehol az embereket egész Európában, meg genderügyben sem.

Annak kapcsán, hogy mennyire kiforrott az európai stratégia Ukrajnát, vagy a háború utáni időszakot illetően, a miniszterelnök elmondta: fejetlenséget és és ütemtévesztést lát Brüsszelben. Mint mondta: egyszer csak abban az állapotban fogják találni magukat az európaiak, hogy már van egy amerikai-ukrán, van egy amerikai-orosz és egy orosz-ukrán megállapodás is amelyből kimaradtak az európai országok.

Orbán Viktor emlékeztetett: hogy már júliusban leírta, hogy

ha az európaiak nem lépnek, és nem változtat a háborúpárti állásponton, és nem kezd egy önálló európai irányvonalat képviselni, „nélkülünk rendezik le Európa jövőjét”. 

A miniszterelnök péntek reggeli interjúját itt nézhetik vissza:

Forrás:  Magyar Nemzet, hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004