Orbán Viktor üzent Ruszin-Szendinek: Nem őserdőben élünk, vadak módjára!

Szerző: civilek.info

KIEMELT, BELFÖLD

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka.

A kormányfő a két ülésszak közötti döntésekről és a kormányzati tervekről beszámolva felidézte, hogy 45 évvel Farkas Bertalan után Kapu Tibor repítette Magyarországot magasra, előkelő helyre repítve ezzel nemzetünket. Köszönetet mondott a projektben résztvevőknek, küztük is külön Ferencz Orsolya miniszteri biztos munkáját, aki – mint mondta – kiérdemelte az „űrispán” nevet.

Három és fél éve véres háború dúl keleti szomszédunkban, a Közel-Kelet újra puskaporos hordó – ami új, hogy az USA elnöke végrehajtja választási ígéreteit, amitől a nyugati világban már elszoktak.

Az Egyesült Államok megkezdte a kereskedelmi világrend mély átalakítását – emelte ki.

Mindennek hatása lesz a magyar kereskedelemre és a magyar külpolitikára is.

Az EU pedig teljesen kiütötte magát a globális hatalmak szűk klubjából – itt utalt a miniszterelnök az EB elnökének beszédére is, amelyben hadigazdálkodásról és arról beszélt, hogy az EU hadban áll.

Hozzátette: Magyarországnak nyíltan meg kellett mondania, és ez a jövőben is így lesz, hogy Magyarország nem adott felhatalmazást senkinek arra, hogy a nevében háborút viseljen.

Magyarország senkivel nem áll háborúban

– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: az uniót háborús célokra nem használhatjuk, ameddig egyetlen ország is ellenzi azt.

Ezért nem támogatjuk Ukrajna tagságát sem

– magyarázta a kormányfő. Felidézte: Magyarország évek óta azt az állaáspontot képviseli, hogy ennek a háborúnak csak diplomáciai és nem fegyveres megoldása van.

A rezsicsökkentés fenntartásához elengedhetetlen az orosz gáz és az orosz kőolaj – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Elmondta:

rezsicsökkentés nélkül a magyar családok évente több százezer forinttal fizetnének többet az energiáért.

Orbán Viktor a Barátság-kőolajvezetéket ért támadásokkal kapcsolatban is kiemelte a fentieket.

A nyáron nem sikerüt visszavonatni az EP-ben a migrációs paktumot, az Európai Bizottság azt továbbra is hazánkra akarja erőltetni – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, kitérve arra is:

ezt a paktumot a Tisza Párt is támogatja.

Felidézte, hogy tíz éve védjük hazánkat a migránsokkal szemben és vívjuk szabadságharcunkat Brüsszel öngyilkos migrációs politikájával szemben.

A kormányfő Magyarországot a béke szigetének nevezte, ahol a migrációs hátterű bűnözés ismeretlen.

Mivel nem engedünk, ezért minden egyes nap egymillió euróra büntetik Magyarországot – mutatott rá. Hangsúlyozta azt is, hogy amíg Magyarországon nemzeti kormány van hatalmon, addig a déli határkerítés állni fog és továbbra sem lesz migránsbűnözés.

Orbán Viktor szerint az EU jelenlegi szerkezete alkalmatlan arra, hogy sikeressé tegye a tagállamok gazdaságait.

A magyar emberekért viselt felelősségünk miatt az őszinte szembenézést nem kerülhetjük el – mondta, kiemelve, hogy

látja az EU-s készülődést, a centralizciós törekvéseket, a mellettünke ellépő Egyesült Államokat és Ázsiát, és „látom Magyarország képességét és tudását, hogy fejlődjön”.

A brüsszeli központ egyre kevésbé tudja kikényszeríteni a saját akaratát, mint a rossz GPS, ami mindig újratervez – fogalmazott.

A kormánydöntésekre áttérve Orbán Viktor felidézte: Európa legnagyobb adócsökkentési programja indult el július 1-jén Magyarországon, nőtt a családi adókedvezmény és adómentes lett a GYED, a CSED.

Hozzátette: az elkövetkező  időszakban adómentessé válik egymillió édesanya; 2026-tól a kétgyermekes családok esetében 1,7, a háromgyermekeseknél 2,4 millió forinttal nőhet az éves,

ezzel 4000 milliárd forint marad a családoknál.

Elindult továbbá a fix 3 százalékos otthonteremtési hitel-program.

Az Európai Bizottság közölte, hogy Magyarország vezesse be a progresszív adózást, szűkítse az adókedvezményeket, a rezsicsökkentést, az árrés- és kamatsopot pedig szüntesse meg.

A vita miatt szükséges, hogy a közteherviselésről és az egykulcsos szja-ról legyen társadalmi vita, a kormány ezért nemzeti konzultációt hirdet

– erősítette meg a miniszterelnök. Mint elmondta, a kérdőívek postázása október elején kezdődik.

Orbán Viktor felidézte az év elején a kábítószerkereskedők ellen indított hajtóvadászatot.

A kábítószer-kereskedő abból él jól, hogy mások gyermekét megmérgezi, sőt meg is öli  – fogalmazott. 

Az Alaptörvény módosítása rögzítette, hogy Magyarországon a kábítószer előállítása, terjesztése, fogyasztása és népszerűsítése egyaránt tilos.

Európa legszigorúbb kábítószerellenes törvényeit már meghoztuk, hiányzik még pár szabályozási elem – a Parlamenthez fordulva Orbán Viktor azt kérte, hogy az ülésszak során szavazzák meg ezeket.

Orbán Viktor szezonnyitó beszédének végén felidézte azt is: vannak olyan ellenzéki politikusok, akik fegyverrel járnak nyilvános politikai rendezvényekre.

Nem őserdőben élünk a vadak módjára  – mondta, azt üzenve egyúttal a képviselőknek: „Csigavér”.

A Parlamentben elhangzottakat itt tekintheti meg:

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004