A magyar miniszterelnök rövid sajtótájékoztatót tartott Koppenhágában, ahol csütörtökön tartják az Európai Politikai Közösség (EPK) találkozóját, és az előző nap már tartottak egy informális EU-csúcsot is.
Csütörtök a kormányfőt egyrészt a brüsszeli javaslatokról kérdezték angol nyelven. Orbán Viktor válaszában azt mondta:
„Lényegében minden javaslat, ami az asztalon van, az háborús javaslat.”
A kormányfő Koppenhágában sem engedett a magyar érdekből (videóval)
„Adjunk több pénzt az ukránoknak háborúra, adjunk fegyvert az ukránoknak háborúra, gyorsítsuk fel a belépésüket az Európai Unióba” – sorolta a javaslatokat Orbán Viktor. „Ráadásul tegnap még be is mutatták a háborús stratégiát, hogy hogyan kell legyőzni az oroszokat. Hátborzongató, ez rossz Magyarországnak, szerintem rossz az Európai Uniónak, de a nyomás nagy” – tette hozzá a kormányfő.
Majd bejelentette:
azt fogja javasolni a Fidesz elnökségének, hogy indítsanak aláírásgyűjtést Magyarországon Brüsszel háborús tervei ellen, mert minden erőre szükség lesz, hogy ki lehessen maradni ebből a háborúból.
A kormányfő ezután kérdésre válaszolva közölte: nem járult hozzá ahhoz az informális EU-csúcson közzétett javaslathoz, amely szerint megváltoztatnák a EU-hoz való csatlakozási tárgyalások eddigi jogi környezetét. Emlékeztetett: eddig a tárgyalási fejezetek megnyitásához is 100 százalékos támogatás kellett a tagok részéről. Ezt úgy akarják megváltoztatni, hogy a fejezetek megnyitása ne követeljen egyhangúságot, legyen elég minősített többség, és a lezárásnál maradjon meg az egyhangúság. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: a szabály megváltoztatásához szintén egyhangúság kell.
„És én mondtam, hogy nem járulok hozzá” – jelentette ki.
A miniszterelnök később arról is beszélt még, hogy egyeztetni fog Georgia miniszterelnökével a találkozó margóján. Elmondta, hogy Georgia az egyik legsikeresebb európai ország, nem ismer más olyan országot, ami ilyen sikeres lenne. Politikailag stabil, a gazdasága „dübörög” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ezért csodálják és tanulmányozzák az ország sikereit.
Európának szüksége van sikeres országokra, mert számos európai ország sikertelen, a gazdaság itt nem működik, stagnál – jelentette ki Orbán Viktor hozzátéve: szükség van arra, hogy olyan országok, mint Georgia, csatlakozzanak az unióhoz.
Emellett (már távozófélben) arról is szót ejtett egy kérdésre válaszolva, hogy Európának megfelelő vezetésre van szüksége a mostani helyzetben.
Borítókép: Orbán Viktor a koppenhágai EU-csúcson
Forrás: Facebook/Orbán Viktor



