„Örömmel látjuk, hogy olyanok is eljöttek, akik még nem döntötték el, vasárnap kire szavaznak. Az is jó jel, hogy a Tisza szimpatizánsai közül is itt vannak néhányan. Ha meghallgatják az érveinket, könnyen lehet, hogy végül minket választanak” – mondta Orbán Viktor országjárásának debreceni állomásán, a Dósa Nádor téren.
A miniszterelnök Debrecent a szabadság városának nevezte, és arra kérte a helyieket, hogy három fideszes képviselőt juttassanak a parlamentbe, mert – mint fogalmazott – szükség van rájuk. Hangsúlyozta, hogy a város az elmúlt években jelentős ipari központtá fejlődött, amelyre Európa-szerte felfigyeltek.
Orbán Viktor úgy vélte, ez a fejlődés hosszú távon is biztos megélhetést nyújthat a fiatalabb generációk számára, ezért gratulált a debrecenieknek az elért eredményekhez.
A kormányfő kitért a határon túli magyarokra is: megjegyezte, a külhoni magyar közösségtől érkező támogatás lelki megerősítést jelent, és hangsúlyozta, hogy számukra is komoly tétje van a közelgő választásnak. Azt mondta, a kormány folytatni kívánja a nemzetegyesítés politikáját.
Van néhány dolog, amit a kampány eredményeként világosan látunk: a mögöttünk hagyott napok összeálnak egy hatalmas és sikeres kampánnyá. Előtte mi egy csendes többség voltunk, akkor az ellenfél ráuszult a mieinkre, akik akkor még csendesek voltak, de mostanra hangossá váltak, hangos többség lett – jelentette ki Orbán Viktor.
Azt is láthattam és átélhettem, hogy a legkisebb falutól a legnagyobb városik láthattam, hogy
mindenki tudja a választás tétje, ami a magyarok pénze, nem hagyhatjuk, hogy a magyarok pénzét elvigyék ukránjába – jelentette ki a miniszterelnök.
Három csatornán akarják kizsebelni a magyarokat: az első, hogy elviszik a pénzünk Ukrajnába. Az EU támogatja a háborút, de nincs pénze, ezért hitelt vesz fel és hitelként tovább akarják küldeni Ukrajnába, az ukránoknak pedig akkor kéne visszafizetnie, ha legyőzik az oroszokat, és elégtételt kapnak, tehát látható, hogy ezt nem fogják tudni visszafizetni, így a tagállamoknak kell majd visszafizetni – figyelmeztetett a kormányfő. Hozzátette: ezen túl is még több pénz akarnak küldeni Ukrajnába.
– A következő kormánynak az lesz a dolga, hogy ezekre nemet mondjon – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A bajba jutott embereket meg kellett segíteni, amikor kitört a háború, Magyarország kinyitotta a kapukat, beengedte a menekülő ukránokat és elláttuk őket, így
mi tisztán állunk az úr színe előtt, amit meg kellett tenni azt megtettük, de nem kérhetik, hogy tönkre tegyük Magyarországot értük – jelentette ki a kormányfő.
– A második módja, hogy le akarják választani Magyarországot az olcsó orosz energiáról, ami azt jelentené, hogy nem lenne fenntartható a védett üzemanyagár és a rezsicsökkentés – figyelmeztetett Orbán Viktor.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy 2010 óta a bankoktól és a nagy kereskedelmi láncoktól mintegy 15 ezer milliárd forintot vontak el, amelyet – megfogalmazása szerint – a nyugdíjasok és a fiatalok támogatására fordítottak.
Mint fogalmazott, ha a Shellből delegált energiapolitiusok, meg az Erstes bankárok jutnak kormányra, akkor megkezdik a magyar családok kizsebelését. Azt is mondta, a következő időszakban fel kell lépni a külföldi titkosszolgálatokkal szemben. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tiszások behívták ide a külföldi titkosszolgálatokat, hogy az ő segítségükkel nyerjék meg a választást.
Orbán Viktor azt mondta, az elmúlt négy év igazságtalan volt. Haladtunk, de sokkal többet haladtunk volna, ha nem kell háború árnyékában élni. Emlékeztetett: visszaadták a 13. havi nyugdíjat, és elezdték bevezetni a 14. havit. Azt mondta, Magyarországon el fogják érni az egymillió forintos átlagjövedelmet a következő ciklus végére, és közel ötmillióan fognak dolgozni hazánkban.
Mindemellett világrekordot tudtunk felállítani a családok támogatásában. Azt is mondta, a legalább kétgyermekes édesanyák mára élethosszig jövedelemadómentesek lettek. Hozzátette: akármilyen nehézségek lesznek a következő években, ki fognak tartani a családpolitika mellett. Hozzátette, van diákhitel, munkáshitel, és a 25 év alattiak nem fizetnek adót.
A kormányfő arra kérte a fiatalokat, ne felejtsék el ezt az idősebbeknek megköszönni, mert az ő munkájuk adja ennek alapját.
Fotó: Magyar Nemzet/Kalocsai Richard