A magyar politika kiszabadulásának nevezte a tusnádfürdői nyári szabadegyetemet a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor, aki szombaton felszólal a rendezvényen, azt mondta, a politikában a perspektíva rendkívül fontos.
Orbán Viktor az interjú elején kifejtette, hogy a politika a napi ügyek intézésével foglalkozik, és
óriási élmény a politikusoknak és a politika iránt érdeklődőknek is, ha néha kiszabadulnak ebből a szűk perspektívából és egy szélesebb térbe lépnek ki,
arról beszélnek, mi lesz holnap, mi lesz 2030-ban, 2040-ben, 2050-ben, annak amit csinálnak, mi az értelme, távlatai.
A kormányfő elmondta, tavaly arról beszélt, hogy van magyar nagystratégia, abból felvillantott néhány dolgot, szombaton egy lépéssel tovább megy és a stratégia néhány fontosabb elemét is bemutatja.
Orbán Viktor: nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát
Orbán Viktor elmondta, nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát, semmint az akaratunk ellenére meghúzott államhatárokon belül élő magyarság szempontjai és érdekei. A miniszterelnök szavai szerint erre emlékeztet Tusványos, amely a legnagyobb politikai találkozó a határon túli magyarok világával, ami nagy eredmény és „lassan ezt nem is vitatják”.
„Ma már van egy politikai közmegegyezés Magyarországon arról, és az alkotmány is kimondja ezt, hogy a magyar kormány felelősséget visel a határon túl élő magyarokért is”
– mondta a kormányfő.
Hangsúlyozta egyúttal, hogy a nemzeti kormány egyik történelmi tette volt a kettős állampolgárság intézményének bevezetése és emellett gazdaságfejlesztési programokat is indítottak.
A kormányfő szerint a gazdák vesztenének, a multik nyernének az uniós támogatások átalakításával
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a gazdák lennének a nagy vesztesei, egyes már Ukrajnában működő multinacionális cégek pedig a nyertesei annak, ha az Európai Bizottság elképzelése szerint alakítanák át az uniós költségvetést.
Orbán Viktor úgy nyilatkozott: a brüsszeli elképzelések szerint hét év alatt 360-370 milliárd eurót kapna Ukrajna támogatásként; ez minden egyes esztendőben 18-szor akkora összeget tenne ki, mint amennyit Magyarország nyugdíjfizetésre fordít, a támogatás egy része pedig magyar befizetésből származna. Viszonyítási pontként a miniszterelnök közölte: „egy év alatt a teljes magyar gazdasági teljesítmény mintegy 200 milliárd euró, így „óriási összegekről beszélünk magyar mércével mérve”.
Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett
Orbán Viktor az ukrán EU-tagságról is beszélt az interjúban. Mint mondta, Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett . Hozzátette: tagság helyett szerződésen alapuló, stratégiai megállapodást javasol Ukrajnával. A miniszterelnök elmondta, hogy az ukrán EU-tagság Magyarország számára elfogadhatatlan, „mert ha fölvesszük Ukrajnát, akkor felvesszük a háborút, és a háborúnak mi leszünk a terepe”.
„Egy háborúban álló országot fölvenni az Európai Unióba azt jelenti, hogy felvettük a háborút, és ez földrajzilag azt a térséget sújtja a legjobban, amelyik szomszédos a háborúban álló európai uniós tagállammal. Ez megengedhetetlen, ez tönkretenné Magyarországot ”
– jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, meghalna rengeteg magyar, elvinnék a fiataljainkat, belebonyolódnánk egy háborúba, borzalmas pusztítást kellene elszenvednünk, a gazdaságunk pedig romokban lenne.
A miniszterelnök kiemelte: Magyarország EU-tagság helyett rendezett, szerződéses alapon nyugvó stratégiai együttműködést javasol az EU és Ukrajna között, ami tartható vagy fölmondható vagy korrigálható, ahogy a helyzet megkívánja.
Orbán Viktor szólt arról is: Ukrajna nagyon súlyos fenyegetéseket intéz Magyarországhoz, amit a miniszterelnök elmondása szerint igyekszik higgadtan, stratégiai nyugalommal kezelni.
„Forrófejűségnek itt nincsen helye, tehát ez nem színpad. Amikor kell, elengedem a fülem mellett, amikor kell, komolyan veszem, amikor kell, akkor ellenintézkedéseket rendelek el a titkosszolgálatoknál és a rendvédelmi szerveknél, tehát megadjuk mi a megfelelő választ akkor is, ha közben nem verjük ezt nagydobra”
– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: ugyanakkor az ukránok egyre jobban épülnek be a magyar politikába, a médiába, a szakértői világba, tehát védekezni kell.
Forrás: MTI
Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda



