A miniszterelnök hétfő reggel megnyitotta a Misszióvezetői Értekezletet a Külgazdasági és Külügyminisztériumban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
A kormányfő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint a tárca vezetésével tárgyalt, majd előadást tartott a magyar nagyköveteknek és főkonzuloknak. Előadásában a magyar diplomácia lehetőségeire és legjelentősebb kihívásaira hívta fel a figyelmet az új amerikai vezetés, az orosz-ukrán háború aktualitásai, valamint az Európai Unió háborús álláspontja fényében.
A kormányfő kiemelte:
Magyarország nemzetközi mozgástere jelentősen bővült az elmúlt évben, majd ismertette a gazdasági és politikai áttörés programpontjait.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán az eseménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott:
A nagykövetek összegyűltek. Feladatok kijelölve. 2025 a politikai és gazdasági áttörés éve.
Forrás: MTI, Magyar Nemzet
Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter