Péntek reggel fél nyolc után Orbán Viktor miniszterelnök volt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának a vendége. A kormányfő Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatásáról, a gazdaságról, valamint a kábítószer elleni küzdelemről is beszámolt.
„Az egész nemzetközi politikai térben komoly változások történtek. A nemzetközi szervezettek tekintélyes része szembe fordult a szuverén nemzetállamok önállóságával” – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarországcímű műsorának adott interjúban annak kapcsán, hogy hazánk kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
A miniszterelnök elmondta, hogy a szervezet egy politikai bíróság lett. Jelezte, hogy több ország, például az Egyesült Államok sem tagja a bíróságnak.
„Izrael a barátunk, vendéget nem tartóztatunk le, hazánk pedig nem tette sohasem a magyar jog részévé a nemzetközi szerződést” – közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatása kapcsán a magyar kormányfő.
Orbán Viktor kifejtette: Nyugat-Európában ma erősödik az antiszemitizmus. Hozzátette: ahogy nő a migráció, úgy nő az antiszemitizmus. Úgy vélekedett:
Nyugaton éppen ezért nem lehet elmondani, hogy zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha a Közel-Keleten konfliktus van, az minket is érint. Hozzátette: Izrael a közel-keleti stabilitásban kulcsország. A kormányfő kiemelte: a magyar állam megvédi minden állampolgárát. Vannak olyan, elsősorban budapesti állampolgárok, akiknek Izrael a második hazájuk. Nekik sem mindegy, mi történik Izraelben. A miniszterelnök elmondta, perspektivikus üzleti lehetőség van az Izraellel kapcsolatban.
„Magyarországon van a legnagyobb biztonságban a zsidó közösség. Szívesen jönnek ide, szívesen költik a pénzüket Magyarországon”
– fogalmazott.
A miniszterelnök elmondta, hogy erre az évre tíz célt tűztek ki, öt gazdasági és öt politikai célt.
Le akarjuk törni az árakat, bevezetjük Európa legnagyobb adócsökkentését, elindítjuk a száz gyár programot, van egy kis- és közép vállalkozásokat fejlesztő programunk, és visszaadjuk az élelmiszerek után az áfát a nyugdíjasoknak
– ismertette a gazdasági célokat. Mint jelezte, az év végére el fogjuk érni a 3,5 százalékost gazdasági növekedést, ami az alapját adja a gazdasági céloknak.
Mindennek az a kulcsa, hogy legyen munka. Soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most – szögezte le Orbán Viktor. Elmondta, hogy a roma közösség is megtalálja itthon a számításait a munkán keresztül. Szerinte a magas foglalkoztatás fontos, és azt akarja, hogy a 4,7 milliós foglalkoztatás elérje az 5 milliót.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kitért arra is, hogy Európa továbbra is Donald Trump békepolitikájával szemben lép fel. E ponton kifejtette, hogy szükség van az európai védelmi politika megerősítésére, de ehhez erős gazdaságra lenne szükség először.
„Csóró országoknak sosincs erős hadseregük […] Ezért Magyarországon nem egy háborús terv van, hanem béketerv”
– tette hozzá, majd megjegyezte: Donald Trump annyit márt elért, hogy sikerült elszigetelnie az ukrajnai konfliktust, így az nem fog továbbterjedni „a mi irányunkba”.
Arra a kérdésre, hogy az élelmiszerek mellett máshol is bevezethetik-e az árréstopot, azt mondta a kormányfő: három területen nőttek nagyot az árak. Leggyorsabban az élelmiszereknél kellett beavatkozni, de a szolgáltatások is jelentősen drágultak, különösen a telekommunikációs területen – fejtette ki.
Hozzátette, hogy e téren már egyeztettek az illetékes cégekkel, és bízik benne, hogy sikerül rábírni őket az árcsökkentésre, mivel csak három vállalattal kell egyeztetni ebben az esetben.
„Értik a dolgot, szerintem meg fogunk tudni állapodni”
– tette hozzá, majd azzal folytatta, hogy a harmadik terület a banki szektor, ahol szerinte szintén „reális esély” van egy hasonló megállapodásra, miután a bankok sikeres éveket zártak mostanság, volt profitjuk.
Az interjúban a tarnazsadányi látogatásáról – amely a kábítószer elleni fellépéssel összefüggésben történt – is kérdezték Orbán Viktort. A kormányfő válaszában arról beszélt, hogy a drogkérdés nagyon súlyos, személyes problémát jelent sok családnak az elmaradott térségekben.
„Beszéltem olyan családokkal, amelyek tönkrementek ebben. [Ahol] Meghalt gyerek, ilyen patkányméreg-szerű kábítószerben”
Mint mondta a kábítószer ellen társadalmi összefogásra van szükség a pedagógusoktól kezdve a szülőkig bezárólag, de közben a hatóságoknak is erőteljesen kell fellépnie. Nekünk nagyon világosan demonstrálni kell […] hogy a munkájuknak van értelme – mondta azokról, akiket be kell vonni ebbe az összefogásba. Hozzátette: ha ezt nem teszik meg, akkor a kábítószerek folytatni fogják a pusztítást az országban.
„A végén eljutunk majd a kábítószermentes Magyarországig, amit szerintem minden jóérzésű magyar szeretne már látni”
– összegezte, miközben beszélt a drog visszaszorításával kapcsolatos Alaptörvény-módosításról is.
Orbán Viktor végül arról is beszélt, hogy a gyülekezés jogát biztosítani kell, de az nem normális, ha tízezrek ragadnak be jogokban egy-egy demonstráció miatt – utalva ezzel többek közt a keddi tüntetésre.
Mint mondta, ha ilyesmi megtörténik, az nem normális, ezért lesz egy törvénymódosítás „a normális, békés, demonstrációkon részt venni nem akaró polgárok” védelmében.
A miniszterelnök interjúját itt nézhetik vissza:
Forrás: Magyar Nemzet, hirado.hu
Címlapkép: Brüsszel, 2025. március 21. Miniszterelnöki interjú a Kossuth rádióban
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a brüsszeli Közmédia Központban 2025. március 21-én.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán