Orbán Viktor meghirdette a Digitális Polgári Körök I. Országos Találkozóját

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Orbán-Viktor-Tusványos

Beszédek, zene, szellemi kiállítótér – minden lesz, amitől egy délután jó lehet – ígéri a kormányfő.

„Javában zajlik Magyarországon a digitális honfoglalás, amely során a névtelen, felelősség nélküli, gyűlöletkeltő és romboló digitális világ mellé létrehozunk egy másik, személyes, komoly, építő és hazaszerető digitális közösségi teret. Ahol otthon vagyunk, értelmes és fontos ügyekkel foglalkozunk, ahol szívesen látnak, és ahol, ha kell, megvédenek” – írta Orbán Viktor abban a közösségi médiás posztban, amely egy esemény meghirdetéséről szól.

„Néhány nap leforgása alatt több mint 50 ezren lettünk a Digitális Polgári Körben, ezért szeptember 20-án gyűlést tartunk, hogy közösen megvitassuk: hogyan tovább? A gyűlölet nem pálya, mert ahogy Dopeman mondaná: »a végén mindannyian magyarok vagyunk« – írta a kormányfő az esemény leírásában.

A miniszterelnök tudatta: szeretettel vár mindenkit szeptember 20-án 12 órakor a Papp László Arénában a Digitális Polgári Körök I. országos találkozóján. „Beszédek, zene, szellemi kiállítótér – minden lesz, amitől egy délután jó lehet” – tette hozzá.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az eseményen kizárólag a Digitális Polgári Kör tagjai vehetnek részt. A férőhelyek száma limitált, túljelentkezés esetén a helyeket sorsolják.

Regisztrálni ezen a linken lehet.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban hirdette meg a Digitális Polgári Körök létrehozását
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004