„A magyarok a béke oldalán állnak” – hangsúlyozta Orbán Viktor abban a videóban, amelyben bejelentette: országos háborúellenes nagygyűléssorozat indul digitális polgári körök szervezésében, elsőként Győrben. A miniszterelnök a Békemenet „fantasztikus sikerét” méltatta, és megerősítette: Magyarország nem akar háborúba menni.
Természetesen én is ott leszek – mondta Szijjártó Péter annak a videónak az elején, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök tett közzé közösségi oldalán.
A miniszterelnök elsőként arról számolt be, hogy a Békemenet fantasztikus siker volt. „Rengetegen álltak ki a háború ellen és a béke mellett. Mindenkinek köszönöm, aki ott volt”
– tette hozzá.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a háború kiterjedésének veszélye ma magasabb, mint korábban bármikor, az európaiak háborúba akarnak menni.
Mi európaiak vagyunk, de nem akarunk háborúba menni
– erősítette meg. A magyarok nem mennek háborúba, mi a háború ellen vagyunk, ezért a digitális polgári körök megindították a háborúellenes gyűlések sorozatát, országjárást. Az első alkalom az Győr-Moson-Sopron megyében lesz majd, Győr városában, ott tartunk háborúellenes nagygyűlést. Mindenkit szeretettel várunk, mondjuk el, mutassuk meg a világnak, Magyarország nem akar háborút, a magyarok a béke oldalánál.
Borítókép: Orbán Viktor a DPK első offline találkozóján
Forrás: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály


