Orbán Viktor szavait hallgatja Lengyelország

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

ORBÁN Viktor

A miniszterelnök interjút adott egy lengyel televíziónak, amelyben sok aktuálpolitikai eseményre kitért és hangsúlyozta a lengyel–magyar barátságot. A magyar kormányfő bírálta Donald Tuskot, aki szerinte „elárulta a hazafias értékeket” és elmondta, hogy Nawrocki győzelmét ünnepelték. 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök interjút adott a lengyel wPolsce24 televíziónak, amelyben élesen bírálta a jelenlegi lengyel kormányt, dicsérte Mateusz Morawiecki munkáját, valamint elmondta, hogy pezsgővel ünnepelte Karol Nawrocki győzelmét. Orbán Viktor szerint Donald Tusk elárulta hazafias nézeteit. Az interjú során az ukrajnai háború, az uniós költségvetés és a Visegrádi Együttműködés jövője is szóba került – írja a WP News.

A beszélgetés elején a magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy megtiszteltetés számára egy lengyellel beszélgetni, ugyanakkor nem mulasztott el egy kiszólást sem a jelenlegi lengyel kormány irányába.

„Azt mondanám, hogy a hűség az egyik legfontosabb magyar tulajdonság. Most is hűségesek vagyunk barátainkhoz, akik több csatában is harcoltak velünk, különösen Brüsszelben”

– mondta Orbán. Ezután kitért arra, hogy az igazságosság számít, és ami jelenleg Lengyelországban történik, az teljesen elfogadhatatlan, törvénytelen, erkölcstelen és antidemokratikus. A miniszterelnök szerint szégyenletes, hogy az Európai Unió vezetői, akik egy olyan közösséget irányítanak, amelyhez mi is tartozunk, nemcsak hallgatnak, hanem még támogatják is a lengyel miniszterelnök politikáját. Az európai értékek szempontjából ez teljességgel elfogadhatatlan.

Bontottunk egy hatalmas üveg pezsgőt – válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogyan reagáltak Nawrocki választási győzelmére. A miniszterelnök elmondta, hogy ez történelmi győzelem volt magyar szemszögből, ugyanis a választás lehetőséget nyit a közép-európai együttműködés megújítására. Majd kitért rá, hogy

mi Visegrádi Csoportnak nevezzük, de hívhatjuk bárhogyan. A lényeg a kooperáció, amely hatalmas siker volt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, Andrej Babis cseh kormányfővel és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. Ez jól működött. Franciaországnak és Németországnak is számolnia kellett velünk fontos uniós ügyekben. A visegrádi együttműködés, illetve a regionális összefogás nélkül ez lehetetlen

– jelentette ki.

A beszélgetés során Orbán Viktor kitért a lengyel miniszterelnökre, Donald Tuskra is. Véleménye szerint Tusk kormánya bukásának két fő oka volt: a demokrácia elleni harc és a brüsszeli politika támogatása.

„Azt gondolom, hogy Tusk gyűlöl engem. Tudja, ha valaki bűnt követ el, az gyűlöli azokat, akik nem hajlandók vele együtt vétkezni. Ő a nemzeti és hazafias álláspontból átállt a brüsszeli, németbarát és föderalista álláspontra. Tusk elárulta a hazafias értékeket, én azonban soha nem árultam el ezeket” – emelte ki a miniszterelnök.

Orbán Viktort az ukrajnai háború lehetséges lezárásáról is kérdezték. A magyar miniszterelnök szerint ha tűzszünetet vagy béketárgyalásokat akarunk, akkor két nagyhatalom (orosz és amerikai) vezetőjének kellene személyesen tárgyalnia.

Ez ugyanis nem Ukrajna és Oroszország háborúja. Ez a Nyugat és Oroszország háborúja. A Nyugat vezetője Donald Trump. Amíg nem jön létre közvetlen találkozó e két vezető között, nincs esély a tűzszünetre. Voltak próbálkozások, de ezek nem jártak sikerrel. Folytassuk. Próbálkozzunk újra

– mondta. Az újságíró rákérdezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre is, melyre a miniszterelnök így válaszolt:

„A nemzetközi kapcsolatok egyik alapszabálya a tisztelet. Még ha teszek is megjegyzéseket a lengyel kormányfőre, mindig tiszteletteljes hangnemben teszem, hiszen ő a lengyelek által megválasztott miniszterelnök”

– mutatott rá a magyar kormányfő. Ezután elmondta, hogy ugyanez vonatkozik Zelenszkij elnökre is, mivel őt az ukrán nép választotta meg.

„Tisztelem Zelenszkij elnököt, de úgy gondolom, hibákat követett el. Az egyik ilyen hiba az volt, hogy tavaly elutasította a békejavaslatomat”.

Orbán Viktor kifejtette, hogy korábban az ukrán elnök azt mondta, hogy az idő Ukrajna javára dolgozik és ebben nem értettek egyet, mivel a magyar kormányfő szerint az idő pont, hogy Oroszországnak dolgozik. Azzal zárta az interjút a magyar miniszterelnök, hogy Zelenszkij helyzete nem könnyű, mivel nehéz egy nemzetet összefogni egy reménytelen háborúban.

Magyar Nemzet

Borítókép: A miniszterelnök interjút adott egy lengyel televíziónak
Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004