Orbán Viktor útjára indítja a Digitális Polgári Körök első országjárását

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Orbán Viktor digitális polgári körök

Indulunk, hogy közösen naggyá tegyük Magyarországot, közölte a kormányfő.

„A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a békemeneten. Ezért úgy döntöttünk, útjára indítjuk a Digitális Polgári Körök első országjárását” – közölte a miniszterelnök szombat este a Facebook-oldalán.

Orbán Viktor azt írta: október 23-án nemcsak Budapest utcáin, de az online térben is a béke hangja volt a legerősebb. Hozzátette, „indulunk, hogy közösen naggyá tegyük Magyarországot”.

A miniszterelnök a bejegyzéséhez csatolta az országjárás honlapját is, amely szerint a roadshow november 15-én Győrbe, november 29-én Nyíregyházára, december 6-án Kecskemétre, december 13-án Mohácsra, december 20-án pedig Szegedre érkezik.

Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban kizárólag regisztrált DPK-tagok számára látogatható.

Borítókép: Orbán Viktor meghirdette a DPK országjárását
Forrás: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004