Orbán Viktor videókapcsolaton keresztül kommunikált Kapu Tiborral

Szerző: civilek.info

SZÍNES

orbán-viktor-űrkutatás-kapu-tibor
Rendkívüli beszélgetésre került sor vasárnap kora délután a budapesti Millenáris Parkban található HUNIVERZUM-ban. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis videókapcsolaton keresztül beszélt a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Kapu Tiborral. 

Meg is vagyok illetődve most még egy kicsit, életemben először csináltam ilyet, meg mégiscsak egy nagy emberrel beszéltem” – mondta Orbán Viktor a beszélgetés után a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Arra a kérdésre, hogy felmenne-e az űrbe, azt válaszolta: persze, holnap reggel.

„Megnézném, hogy milyenek vagyunk, amikor kívülről láthatom magunkat, az egész Földet egyben”

– fogalmazott.

A kormányfő megjegyezte: az országot úgy-ahogy, a munkája miatt egyben látja, még az uniót is úgy-ahogy, az is a munkája. De az egész Földet egyben látni, az különleges élmény lehet és talán csak az űrből lehetséges – tette hozzá.

MTI

Címlapkép:

Budapest, 2025. június 29.
A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök videókapcsolaton keresztül beszél az Axiom-4 küldetésben részt vevõ, a Nemzetközi Ûrállomáson tartózkodó Kapu Tibor ûrhajóssal a budapesti Millenáris Parkban található HUNIVERZUM – Magyarok a világûrben látogatóközpontban 2025. június 29-én.

Benko Vivien Cher
MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004