Orbán Viktort egyetemisták kérdezték (videóval)

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

Orbán-Pannon-Egyetem

A kormányfő elárulta, szerinte mi a siker kulcsa.

Kérdezz-felelek videót tett közzé Orbán Viktor, akit a Pannon Egyetem hallgatói faggathattak. A felvétel a miniszterelnök Instagram-oldalán látható.

Az egyik jelenlévő hallgató kérdése arra vonatkozott, hogy – Orbán Viktor több mint három évtizedes politikai pályafutásának fényében – mi kell a sikerhez, mi a siker titka.

A miniszterelnök elmondta:

„Régen azért a politika az nem olyan volt, hogy beugrunk, kiugrunk. Tehát hogy akkor pár évet foglalkozok politikával, aztán meg majd nem. Az én időmben a siker első feltétele az volt, hogy vedd komolyan! A másik, hogy hinni kell abban, amit csinálsz. Ez egy nehéz szakma. Papp Laci mondta azt, hogy a boksz az a sportág, ahol a győztest is nagyon megverik. És a politika is pont ilyen. Amikor sikeres vagy, akkor is agyonrugdosnak. Kell valami elszántság ahhoz, hogy te ezt bírjad meg tűrjed”.

A miniszterelnök a válaszában kiemelte, a lelki erőnek onnan kell származnia, hogy a cél, amiért küzdünk, sokkal fontosabb annál, mint az esetleges negatív hangok.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Orbán Viktor (@orbanviktor) által megosztott bejegyzés

A miniszterelnök a közösségi oldalán pár napja fotómontázst is közölt az eseményről:

Magyar Nemzet

Borítókép: Orbán Viktor a Pannon Egyetem hallgatóival
Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004