A mai beszéd unos-untalan alkalmazza a szinten, szintjén és a magasságában szavakat, noha elcsépelt és gyakran pontatlanul alkalmazott divatkifejezések ezek.
Fontoskodó, mindenes divatszó lett a szint főnév két ragos, toldalékos formája (szinten, szintjén). Nyakló nélkül használja a sajtó és a közélet, a hivatal és a társalgás nyelve. A földrajzi egységektől a ranglétrán elfoglalt helyen át különféle szakterületek jelöléséig sokféle értelemben bukkannak elő az ezekkel alkotott kifejezések.
„Országos szinten is egyedülálló leleteket találtak”; „vármegyei szinten csaknem 800 versenyző mérte össze szakmai tudását”; „Példamutatás városi szinten”; az író emlékét „községi szinten is őrzik”; „a helyi szinten végrehajtott változtatások javíthatják a saját közösségünk egészségét”; „albizottsági szinten vitatták meg a különböző kérelmeket”; „a kodifikációs munkát munkabizottsági szinten is kell folytatni” . Továbbá: „Ez a nyilvánosság szintjén is megjelenik”; „az információáramlás struktúráját a szervezeti egységek szintjén is át kell alakítani”.
Kerülendő divatszavak, egyszersmind a beszédet többnyire terjengőssé tevő kifejezések ezek. A sok „szinten” és „szintjén” helyett tömörebb és pontosabb például ez a beszéd: országosan egyedülálló; a vármegyében 800 versenyző mérte össze tudását; példamutatás a városban (vagy: példát mutatnak a városban); emlékét a községben is őrzik; a helyben végzett változtatások (vagy: a helyi változtatások) javíthatják; az albizottság(ok)ban vitatták meg; a munkabizottság(ok)ban is folytatják; ez a nyilvánosság előtt is megjelenik (vagy: nyilvánosságra hozzák); struktúráját a szervezeti egységekre lebontva is át kell alakítani.
A szóban forgó kifejezés a személetességet őrző, képfelidéző erejű szerkezetekben azonban pontos. Ilyen például a szinten tart (értsd: ’ügyel a megfelelő mértékre’, ’állapotot, helyzetet megőriz’, ’a kellő színvonalon tart’): „a szén-dioxid kibocsátást az elérhető optimális szinten tartjuk”; „szinten tartjuk és csiszoljuk a már meglévő nyelvtudását”.
A magasság főnév valaminek a felfelé való kiterjedését, valamely szinttől való függőleges távolságát jelenti, továbbá értékben, rangban valakinek, valaminek mások fölötti helyzetét, illetve a hajózás nyelvében egy hely földrajzi szélességét. A magasságában névutószerű használata ilyen esetekben pontos. Herczeg Ferenc emlékezése szerint „volt miniszterek, mint Kerkápoly, és leendők, mint Szilágyi Dezső, csillagok magasságában ragyogtak az ifjúság feje fölött”. Fekete Vince költő vallja: „E kilátóról itt, Kézdiszentkereszt szélén, a templomtorony magasságában éppúgy belátható és átérezhető a világ teljessége, mint ahogyan a világ bármelyik más pontjáról.” Verne Nemo kapitánya „Long Island magasságában hajózott”.
Pontatlanság azonban a szó horizontális térre alkalmazott jelentésbővítése, tehát a ’megközelítőleg ott’, ’valaminek a környékén’ értelmű használata: „mintegy 6 órányi utazás után Budapest magasságában jártam”; „akkortájt koncerteznek majd a Balaton magasságában”. Képzavar, suta szófűzés ilyen jelentésben sík tájakat említve élni e szóval: „táblákat tettek ki a főút mellé a puszta magasságában”; az X. „pince magasságában saroktelek eladó”. Szabatosan: Budapest táján, területén; a Balaton körül, vidékén; a pusztában, a puszta tájékán; a pince közelében.
E szó időbeliségre való kiterjesztése, ’körülbelül akkor’ jelentésben való használata is stílushiba: „Hat óra magasságában visszamentünk a szállásra”; „szerda magasságában” érkezik a hidegfront. Szabatosan: hat óra tájban, tájt, körül; szerda táján.
Nagyobb időegységekre is alkalmazzák: „Illatos lucfenyők virágoznak a tavasz magasságában”; „A hallgatókban általában a második év magasságában tudatosul, hogy lassan gyakorlati helyet kellene keresniük”. Pontosan: tavasszal; a második évben.
Csak akkor szemléletes, kifejező, pontos tehát a magasságában szó, ha eredeti értelmében alkalmazzuk, a szinten, szintjén pedig abban az esetben, ha őrzi személetességét, illetve van képfelidéző ereje.
Arany Lajos
Eredeti megjelenés:
https://reformatusoklapja.hu/evfolyamok/lxvii-2023/2023-17-szam/szamtalan-szinten/
https://reformatusoklapja.hu/evfolyamok/lxviii/2024-5-szam/a-puszta-a-magassagaban/

