Magyar Péter egy nyíltan szélsőbaloldali politikusra bízta a Tisza Párt fontos programelemeinek kidolgozását – ez derül ki abból a kedden megjelent interjúból, ami Jámbor Andrással készült.
Meghökkentő nyilatkozattal világította meg a Tisza Párt valódi terveit Jámbor András egy kedden megjelent interjúban. A Párbeszéd országgyűlési képviselője – aki már hónapokkal ezelőtt nyilvánosan bejelentette, hogy nem indul a jövő évi választáson, inkább Magyar Péteréket támogatja – ezúttal arról beszélt a Gemist nevű portálnak, hogy markáns baloldali kormányzásra készülnek a Tisza győzelme esetén – írja a Magyar Nemzet.
Jámbor egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a 2022-es ellenzéki összefogásénál a mostani egy balosabb politikai ajánlat.”
A józsefvárosi politikus véleménye annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy ő maga a nyíltan szélsőbaloldali Szikra Mozgalom vezetője és a marxista ideológia alapvetéseit hirdető, külföldi pénzekkel kitömött Mérce alapítója. A véleménye ebben a kérdéskörben tehát mindenképpen autentikusnak tekinthető.
A választásig hátralévő hónapokban – és persze utána is, noha az, hogy utána mi történik, minden szempontból egy másik falat lesz – az az én feladatom, hogy egyrészt le legyen váltva a rendszer, másrészt, hogy a balosabb, a társadalmi igazságosságot szolgáló programelemeket – végrehajtások államosítása, bérlakások építése, az egészségügyről és az oktatásról szóló beszéd állami szinten tartása, azaz hogy az ne a magánosítás felé forduljon – a felszínen tartsam. Mindezt annak érdekében, hogy miközben mozgósítok a rendszer leváltása érdekében, egyben tudatosítsam: nagy küzdelem lesz, hogy mi az, ami utána egy néppárti kormányzás során meg is valósul – fejtette ki a baloldali politikus.
Ezt követően szóba került a Tisza Párt talán eddigi legnagyobb botránya, az adóemelési terveikkel, illetve azok szándékos eltitkolásával kapcsolatos elszólások.
Amikor Tarr Zoltán Etyeken azt mondta, hogy a kampányban bizonyos dolgokról nem lehet beszélni, abban neki tökre igaza van,
és ezt pont a Fidesz bizonyítja be – ahelyett, hogy megvitatnánk a többkulcsos adó jogosságát, egy hazugságcunamit indítanak be. Az ország ügyeit így megbeszélni nem lehet, ez alól az egész országnak fel kell szabadulnia – hangsúlyozta Jámbor.
Ezzel a kijelentésével egyrészt megerősítette, hogy Magyar Péterék tudatosan megtévesztik a választókat a valós programjuk elhallgatásával, másrészt kiállt a többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetése mellett. Ez utóbbi mindig is alapvetése volt a baloldali kormányok adópolitikájának.
Jámbor András tehát gőzerővel dolgozik a Tisza Párt programjának baloldali elemein, miközben néppárti kormányzást emlegetett, ami illeszkedik az utóbbi évtizedben erősen balra forduló Európai Néppárt irányvonalához. Ez is azt jelzi előre, hogy Magyar Péterék, ha kormányzati pozícióba kerülnek, a brüsszeli globalista politika megvalósítására készülnek Magyarországon.


