Öt érmet szereztek magyar diákok a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián

Szerző: civilek.info

SZÍNES

A magyar csapat a verseny nyitóünnepségén Forrás: https://athleticagalactica.hu/

A nemzetközi megmérettetést hónapokon át tartó felkészítő munka és az Athletica Galactica Kárpát–medencei Csillagászati és Asztrofizikai Verseny válogatója előzte meg.

Öt érmet szereztek magyar diákok a 18. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA), amelyet augusztusban rendeztek meg az indiai Mumbaiban.

A 63 ország 288 versenyzőjét felvonultató rangos diákolimpiáról mind az öt magyar versenyző éremmel tért haza, két aranyat, egy ezüstöt és két bronzot szereztek – közölte a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont.

A nemzetközi megmérettetésen Elekes Dorottya, a Budapest–Fasori Evangélikus Gimnázium diákja, és Dobák Bálint, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanulója aranyérmet nyertek, míg Elekes Panni szintén a Budapest–Fasori Evangélikus Gimnáziumból ezüstérmet, Zádori Gellért, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja és Bartucz Eszter Bianka, a budapesti Eötvös József Gimnáziumból pedig bronzérmet szerzett. Elekes Dorottya emellett elnyerte a teljes nemzetközi mezőny legjobb női versenyzőjének járó díját is.

A versenyzőknek több egyéni fordulóban kellett bizonyítaniuk tudásukat, elméleti, távcsöves észlelési, papíralapú észlelési, adatfeldolgozási és planetáriumi feladatokat oldottak meg. Az egyéni versenyszámokon kívül csapatversenyen is részt vettek, így a csapatban való együttműködési képességeiket is bemutathatták.

A nemzetközi megmérettetést hónapokon át tartó felkészítő munka és az Athletica Galactica Kárpát–medencei Csillagászati és Asztrofizikai Verseny válogatója előzte meg.

A csapatot Kovács József, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium tudományos főmunkatársa, valamint Takács Dóra és Varga Vázsony, a Université de Geneve hallgatói, egykori diákolimpikonok kísérték szakértőként.

A következő diákolimpiát 2026–ban Vietnámban rendezik meg. A 2025/26–os tanév válogatóversenyeire a nevezés hamarosan indul, részletek az Athletica Galactica honlapján  lesznek elérhetők.

MTI

Borítókép: A magyar csapat a verseny nyitóünnepségén
Forrás: athleticagalactica.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004