Paksi vereséggel rajtolt a Ferencváros az NB I-ben

Szerző: civilek.info

SPORT

ferencváros paksi fc

Az előző idényben ezüstérmes Ferencváros 4-2-es vereséget szenvedett a legutóbbi kiírásban harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szezonnyitó fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A bajnok Győrtől érkezett Borbély Balázs vezetőedzőnek ez volt a negyedik tétmérkőzése az FTC kispadján, csapata első alkalommal kapott ki, eddig három Európa-liga selejtezőn százszázalékos volt a mérlege.

A két csapat 46. alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, és előzetesen izgalmas összecsapásra volt kilátás, hiszen – ahogyan a paksiak honlapjának előzeteséből kiderült – az eddigi találkozókon 3,4-es gólátlagot hoztak össze a felek.

Borbély Balázs, a Ferencváros vezetőedzője alaposan felforgatta kezdőcsapatát, vélhetően azért, hogy pihentesse kulcsjátékosait a Twente elleni csütörtöki Európa-liga selejtező visszavágóra.

A vendégeknél Frank Kovacevicet sérülés miatt már a 4. percben le kellett cserélni, előtte nem sokkal a horvát támadó ziccert rontott. A helyére Yusuf érkezett, aki szűk negyedórával később megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak, a házigazdák azonban öt perc múlva egy kapu előtti kavarodás után egyenlítettek.

A rendkívül eseménydús első félidő közepén újra a fővárosiak kerültek előnybe a csapatba hosszú idő után visszatérő Botka Endre fejesével, ám ezúttal sem örülhettek sokáig, Szalai József ugyanis egy tökéletes kiugratást értékesített higgadtan.A fordulást követően lendületben maradt a Paks, és rövid időn belül mindkét gólszerzője, Szalai, majd Pető is duplázott, az FTC Yusuf révén a 79. percben szépíthetett volna, de ziccert rontott a csatár.

Az FTC ennél közelebb már nem került a gólhoz, így a Paks magabiztos győzelmet aratott.

MTI

Címlapkép: paksifc.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004