Pécsi Ármin: Ezek után már csak rajtam fog múlni, hogy mi sül ki ebből

Szerző: civilek.info

SPORT

Pécsi Ármin

Pécsi Ármin szerint mostantól már csak rajta múlik, mi sül ki abból, hogy a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató angol bajnok Liverpool labdarúgócsapatához szerződött a Puskás Akadémiától.

Olyan jól alakultak a történések, hogy egyre inkább hozzászokom ehhez a tényhez” – fogalmazott az M4 Sportnak Pécsi az egy héttel ezelőtti klubváltásáról. A 20 esztendős kapus kiemelte: minden résztvevő profin állt az átigazoláshoz.

A futballista elárulta, néhány fordulóval a bajnokság vége előtt hallott először a Liverpool érdeklődéséről, majd kéthetes szünet után „kezdett élesedni a dolog„, ekkor már elég gyorsan követték egymást az események.

Ahogy az egész családom az, én is Liverpool-szurkolóként nőttem fel” – fogalmazott annak kapcsán, hogy miért volt nehéz elhinnie az angol bajnok megkeresését. Mint mondta, a klubváltás tervezésekor „nem egy ilyen lépés volt az első, amiben gondolkodtak”, ugyanakkor az ajánlat beérkezésekor nem kellett sok időnek eltelnie, hogy tudja: mindenképp meg szeretné próbálni.

Ezek után már csak rajtam fog múlni, hogy mi sül ki ebből” – jelentette ki Pécsi.

Az első benyomásokról, tapasztaltokról elmondta, hogy egésznapos orvosi vizsgálattal kezdődött a kintléte.

Mindenki úgy fogadott, mintha visszatértem volna a klubhoz, mintha már ismertek volna” – emelte ki, hozzátéve, hogy profi, ugyanakkor segítőkész és családias légkört tapasztalt Liverpoolban.

A hálóőr elárulta, nagyon jól esik neki, hogy már az ötéves kontraktusa első idényében számítanak rá és nem adják kölcsön.

Azon leszek a pályán és azon kívül is, hogy a legtöbbet beletegyem ebbe, fél vagy egy év múlva pedig olyan szintre jussak el, hogy egy kölcsönjáték kapcsán tudjak esetleg egy másik bajnokságban még többet fejlődni

– fogalmazott.

Felidézte: már gyerekkorában is elképzelte, hogy ő áll a Liverpool kapujában az Anfielden, „ez lenne a tökéletes végcél”, aztán majd meglátja, mi jön ki belőle.

Bízik benne, hogy a lehető legtöbbet tanulhatja majd poszttársaitól, köztük az elsőszámú kapustól, a brazil Alisson Beckertől, de a mezőnyjátékosokat is figyelni tudja, hogy mi az, amit a saját játékába be tud építeni. Példaként a pályán mutatott viselkedés mellett megemlítette a pályán kívülit is.

Hogy mivel tölti az idejét, hogyan regenerálódik, mit eszik… Mindent magamba szeretnék gyűjteni és ezeket a legjobban hasznosítani” – fejtette ki Pécsi Ármin.

Forrás: MTI
Címlapkép: X/@LFC

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004