Péntekig tart a XIV. Civil véradó napok

Szerző: civilek.info

CIVIL

Herczegh-Anita

Fél-egyórás ráfordítással akár több ember életét is meg lehet menteni, üzente Herczegh Anita.

Mintegy háromezer életmentő véradásra számítanak a február 27-ig tartó, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkársága kezdeményezésére megvalósuló XIV. Civil véradó napok szervezői – hangzott el a programsorozat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a civil véradás az elmúlt években jelentősen bővült, idén már 86 helyszínen van lehetőség vért adni az országban.

A véradásokat civil központok szervezik, amelyek 19 vármegyében és a fővárosban működnek.

Kitért arra is, hogy a Civil véradó napokon évről évre egyre növekvő számú önkéntes ad vért. Tájékoztatása szerint az idei, február 23-a óta tartó akció első napján közel 900 befejezett véradás történt, a hét végére pedig mintegy háromezer egység vér összegyűjtésére számítanak.

Megköszönte az együttműködést az Országos Vérellátó Szolgálat, az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt munkatársainak, illetve a Civil Közösségi Szolgáltató Központoknak.

A rendezvény fővédnöke, Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: az emberi vér mesterségesen nem pótolható, ezért a véradás nélkülözhetetlen.

Felhívta a figyelmet arra, hogy fél-egy órás ráfordítással akár több ember életét is meg lehet menteni. Elmondta, ő is rendszeres véradó, hozzáfűzve, hogy családjában több generáció ad rendszeresen vért.

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese elmondta:

a civil véradói hét, amely mára évente kétszer valósul meg, a hazai ellátás elengedhetetlen részévé vált.

Kiemelte, hogy a februári időszakban kiemelten fontos a megfázásos megbetegedések és a korábbi időjárási nehézségek miatt csökkenő vérkészletek pótlása. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy donor egy véradással akár három ember életét megmentheti.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója szerint a véradás jól tükrözi a szervezet alapelveit – az emberiességet, az önkéntességet, a semlegességet és a pártatlanságot –, és fontos kiegészítő szerepet tölt be az egészségügyi ellátórendszer támogatásában. Arra biztatott mindenkit, hogy aki teheti, a következő napokban vagy az év bármely szakában adjon vért.

MTI

Fotó: Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumi elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége vért ad a XIV. Civil véradó napok sajtótájékoztatóján – MTI/Hatházi Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004