Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Kárpátalja

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

vonat MÁV

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte a MÁV.

A Tisza EuroCity vonatokkal Budapestről és Bécsből is el lehet jutni Ungvárra, Beregszászra pedig Záhonyból indítanak új járatot. A határátmenet fejlesztését a közlemény szerint a magyar, az osztrák és az ukrán vasúttársaság együttműködése, valamint a kárpátaljai vasúthálózat átalakítása tette lehetővé. A határmenti térség a Magyarországon is használatos normál nyomvonal kiépítésének köszönhetően kapcsolódhat az európai vasúthálózathoz – írták.

A jegyeket a magyarországi és az ukrajnai jegypénztárak már árusítják, az online értékesítés a hónap második felében kezdődhet. A változás a közlemény szerint erősítheti a térség közlekedési kapcsolatait, és megkönnyíti mind a helyiek, mind a turisták utazását.

MTI

Fotó: MÁV

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004