A Fradi az egy pontjával újabb fontos lépést tett a továbbjutás felé, és továbbra is él a remény, hogy az első nyolcban zár a magyar bajnok.
Telt ház, közel 50 ezer szurkoló előtt lépett pályára a Fradi az Európa-liga alapszakaszának ötödik meccsén Isztambulban, a Fenerbahce stadionjában. A fanatikus török drukkerek már a kezdés előtt pokoli hangulatot teremtettek. Robbie Keane vezetőedző a meccs előtt mégis azt mondta, hogy a játékosait mindez csak motiválni tudja, hiszen minden futballista álma, hogy ilyen atmoszférában lépjen pályára.
Az ír vezetőedző a hétvégi, Nyíregyháza elleni 3-1-es vereség után a kezdőcsapatába belenyúlt , hat helyen változott a csapat – Varga Barnabás és Naby Keita visszakerült, Tóth Alex viszont a padra szorult. Mindeközben a túloldalt, az augusztus óta a Fenerbahcét irányító Domenico Tedesco sem volt könnyű helyzetben. A védelemben eltiltások és sérülések miatt az Intert és Paris Saint-Germaint is megjárt szlovák védő, Milan Skriniar mellé a 21 éves Yigit Efe Demir került be, aki az idényben mindössze három percet játszott a fővárosi csapat színeiben.
Noha a hazaiak meddő mezőnyfölényét hozták az első percek, a Fradi nem ijedt meg, a védők bátran belementek a párharcokba, s az sem zavarta őket, hogy egy-egy vendég labdaérintésnél óriási füttykoncert volt a stadionban. Az első lövésig a tizedik percig kellett várni, a korábbi Barcelona-védő, Nélson Semedo lövése kötött ki a lelátón. Hat minutummal később a brazil Talisca tetszetős kényszerítő után lőtt Dibusz Dénes kapujára, de a válogatott kapusnak gondot ez sem okozott.
A félidő közepén Yusuf Bamidele a sebességét kihasználva hagyta faképnél Skriniart, de a Manchester Cityvel Bajnokok Ligája-győztes kapus, Ederson jól élt együtt a játékkal, a nigériai betett passzából nem lett lövés. A szünet előtt a Fener rákapcsolt, a korábbi Real Madrid-játékos, Marco Asensio a tizenhatoson kívülről eresztett el lövést ez volt Dibusz első igazán nagy védése. Ezután egy jobb oldali szöglet után Jusszef en-Nesziri fejese ment nem sokkal mellé.
A félidő legnagyobb helyzetei mégis a Fradi előtt adódtak. Egy nagy bedobás után Varga tartotta meg nagy küzdelem után a labdát, Yusuf pöckölése a kapufát találta el, ezt már Ederson is csak nézte… Yusuf aztán három perccel később megint eltalálta a kapufát! Ezúttal a tizenhatos sarkáról csavart a brazil kapujára.
Az első félidő végén nem volt hosszabbítás, de az utolsó percek mutatták, a Fradinak igenis van keresnivalója Törökországban.
Naby Keitát is érdemes kiemelni, a guineai középpályás az első félidőben jól forgatta a Fradi játékát, majd a szünet után egy remek szereléssel vetette észre magát. A hazaiak és vendégek előtt is szögletből adódtak helyzetek, en-Nesziri viszont megint célt tévesztett, ezután Tedesco a kolumbiai Jhon Duránt küldte be helyette – illetve még kettőt cserélt, ami jól mutatta, a német-olasz edző nem volt túlzottan elégedett a látottakkal. Robbie Keane pedig Tóth Alexet és Callum O’Dowdát hozta be a 60. percben.
S a 66. perc meghozta az áttörést: Varga Barnabás ismét fejjel talált be, a 31 éves csatár remekül érkezett Kanikovszki szögletére, 0-1. Nem túlzás azt mondani, hogy a Fradi teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést.
A középkezdés után a törökök három perccel később már egyenlítettek is. Az ír O’Dowda nem tudta elfejelni a balról érkező beadást, ami így Taliscának tökéletes volt. A 31 éves brazil 11 méterről kilőtte a bal alsót, Dibusz nem ért oda, 1-1. A Fenerbahce védőgondjai a hajrára még inkább sokasodtak Demir sérülésével, így a mexikói középpályás, Edson Álvarez húzódott vissza Skriniar mellé.
A 79. percben aztán a kapufa a Fradival volt: Talisca passzát a csereként beálló Nene lőtte rá, ami a kapufát forgácsolta szét.
A hajrában a hazaiak nyomtak a győzelemért, de a Fradi állta a sarat.
A négyperces hosszabbításban aztán elszabadultak az indulatok.
Jhon Durán előbb torkon ragadta Raemaekerst, majd utána fejelő mozdulatot is tett a Fradi védője ellen. A kolumbiai pechére mindez a baszk bíró előtt történt, aki piros lappal jutalmazta a jelenetsort.
A kiállítás ellenére is a magyar bajnok kapuja előtt voltak események. A törökök a végén tizenegyest reklamáltak, Nélson Semedo esett el a tizenhatoson belül, de a visszajátszásokból látszott, hogy Lenny Joseph nem ért hozzá. No persze a hazai publikum és a játékosok ezt nem így gondolták – Tedesco piros lapot is kapott. A
Fenerbahce játékosai az utolsó bedobásnál még dobálták magukat a Fradi tizenhatosán belül, de hiába. A spanyol játékvezető véget vetett a mérkőzésnek hatalmas füttykoncert közepette, így a Fradi továbbra is veretlen az Európa-ligában, 11 pontos az alapszakaszban, amivel egyre közelebb került a hőn áhított továbbjutáshoz.
Borítókép: Bamidele Yusuf, a Ferencváros (j) és Edson Álvarez, a Fenerbahce játékosa a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 5. fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Fenerbahce mérkőzésen Isztambulban a Sükrü Saracoglu stadionban 2025. november 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd



