Tusk új liberális ügyészsége sorra emel vádat a jobboldali vezetők ellen, a PiS pedig politikai leszámolást emleget.
Lengyelországban újabb politikai botrány robbant ki:
Waldemar Żurek legfőbb ügyész vádat emelt Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök, Jan Krzysztof Ardanowski volt agrárminiszter és Mariusz Błaszczak, a Jog és Igazságosság párt frakcióvezetője ellen,
és azt kezdeményezte, hogy az ellenzéki politikusokat az Állami Törvényszék elé citálják – írta meg a Remix News. A kormányoldal szerint ez példátlan támadás, amely már a kommunista időket idézi. „Jogsértéssel van dolgunk, precedens nélküli helyzet állt elő – visszatért a kommunizmus” – jelentette ki Błaszczak.

Morawiecki szerint az egész eljárás csak elterelés.
A volt kormányfő azt mondta: nem elszámoltatásról van szó, hanem „arcátlan kísérletről, hogy a lengyeleket eltereljék a hatalmas egészségügyi hiányról és a tervezett energiaár-emelésekről”.
A politikus arra emlékeztetett, hogy már korábban is vádat emeltek ellenük különböző ügyekben, most pedig az ügyészség kreált vádpontjai mellé hozzáteszi a Törvényszék fenyegetését is.
Az elmúlt hónapokban mindhárom politikus ellen indult büntetőeljárás.
- Morawieckit februárban hatáskör túllépésével és hivatali kötelességszegéssel vádolták a 2020-as postai választás megszervezése miatt.
- Márciusban Błaszczak ellen indult eljárás a „Warta” hadműveleti terv egy részének nyilvánosságra hozatala miatt.
- Ardanowskit szintén márciusban gyanúsították meg, többek között jogszabályok megsértésével kiadott banki és hitelgaranciáknál.
Błaszczak most azt állítja: az ügyész részrehajló, hiszen korábban maga panaszkodott arra közösségi médiában, hogy a volt jobboldali kormány üldözte.
A frakcióvezető szerint „emberi játszmákról” és „alaptalan, koholt vádakról” van szó.
A jobboldali ellenzék attól tart, hogy az új elszámoltatási hullám valójában politikai leszámolás, amelynek célja az ellenfelek megfélemlítése – és amelynek retorikája egyre inkább a múlt árnyait idézi.
Címlapkép: Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnök, az Európai Reformisták és Konzervatívok (ECR) elnöke beszédet mond a kétnapos CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Hungary elsõ napján a Budapest Kongresszusi Központban 2025. május 29-én. – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt



