Rogán Antalt levették a szankciós listáról

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS, KIEMELT

Az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétesnek találta a Rogán Antal elleni szankciót, ezért azt megszüntette – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden.

Tammy Bruce arról is beszámolt, hogy az adminisztráció döntéséről Marco Rubio amerikai külügyminiszter kedden telefonon tájékoztatta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert. A közlemény szerint a két politikus telefonos megbeszélésén szó volt a két ország közeledő véleményéről kritikus fontosságú kérdésekben, valamint tárgyaltak a gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségekről.

Az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyontárgyak ellenőrzésével foglakozó irodája (Office of Foreign Assets Control – OFAC) kedden rövid közleményt tett közzé arról, hogy Rogán Antalt eltávolították a szankcióval sújtott személyek listájáról.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét a leköszönő Biden-adminisztráció az idén január 7-én helyezte a külföldi magánszemélyek szankciós listájára (Specially Designated Nationals).

Szijjártó Péter az ügyben így nyilatkozott:

„Miniszter kollégám szankciós listára helyezése nyilvánvalóan egy politikai bosszú volt egy Budapestről frusztráltan távozó nagykövet részéről”.

A külügyminiszter hozzátette, a Joe Biden vezette amerikai adminisztráció a tavaly novemberi elnökválasztáson elszenvedett megsemmisítő vereségét követően,

még Donald Trump elnök hivatalba lépése előtt „abszolút bosszúból” több intézkedést is hozott Magyarországgal szemben.

„Az egyik ilyen volt Rogán Antal miniszter kollégám szankciós listára helyezése, ami nyilvánvalóan egy politikai bosszú volt egy Budapestről frusztráltan távozó nagykövet részéről. Nos, hogy más szelek fújnak Washingtonban, azt világosan bizonyítja az a tény is, hogy néhány perccel ezelőtt az amerikai pénzügyminisztérium közölte, hogy

Rogán Antalt levették a szankciós listáról”

– húzta alá Szijjártó Péter, aki minderről a Facebook-oldalán is posztolt.

Az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövete, David Pressman még január 7-én jelentette be, hogy Az Egyesült Államok szankciós listára helyezte a magyar Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert.

Rogán Antal az amerikai szankciók értelmében minden amerikai érdekeltségű vagyonát befagyasztották, és az amerikai állampolgároknak tilos volt vele gazdasági kapcsolatokat fenntartani. Ezen kívül zárolták a miniszter egyesült államokbeli vagyonát.

A nagykövet a döntést azzal indokolta, hogy a magyar miniszter hivatali pozíciójával visszaélve befolyásolta a gazdasági szektort. Lázár János szerint megalapozatlan politikai provokáció volt Rogán Antal szankciós listára tétele, Szijjártó Péter személyes bosszúról beszélt.

Gulyás Gergely február végén már arról beszélt, hogy Rogán Antalt hamarosan leveszik a Egyesült Államok szankciós listájáról. Az amerikai külügyminiszter pedig márciusban beszélt arról Szijjártó Péternek Washingtonban, hogy

felülvizsgálja mindazokat a bosszúintézkedéseket, amelyekkel a Biden-kormányzat igyekezett ártani az amerikai–magyar kapcsolatoknak,

ideértve Rogán Antal miniszter szankcionálását is.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/
Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004