Sir Keir Starmer brit kormányfő szerint három dolog teljesülése mindenképp szükséges a tartós békéhez Ukrajnában.
Vasárnap Sir Keir Starmer brit kormányfő meghívására Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint több másik európai állam vezetője is Londonba érkezett, hogy az ukrajnai háborúról egyeztessenek. Bár a találkozóra később kerül sor, a brit kormányfő már délelőtt bejelentette: hamarosan egy közös béketervet dolgoznak ki, amelyet Donald Trump amerikai elnökhöz is eljuttatnak.
Mint arról beszámoltunk, magyar idő szerint péntek este tartották Trump és Zelenszkij közös sajtótájékoztatóját, amelyen példátlan események zajlottak le. A felek közt annyira megromlott a viszony, hogy az Egyesült Államok elnöke teljesen leállíthatja Ukrajna katonai támogatását is.
Zelenszkij eközben szombaton az Egyesült Királyságba utazott tovább, ahol Keir Starmer brit kormányfő hívására Európa jelentős katonai hatalmainak vezetői gyűltek össze ezen a hétvégén. Starmer már szombaton is találkozott az ukrán elnökkel, és biztosította őt támogatásáról a Trumppal folytatott kudarcos tárgyalás után.
Bár a találkozóra valószínűleg csak a délutáni órákban kerül sor, Keir Starmer délelőtt már adott egy rövid nyilatkozatot a BBC-nek. A brit kormányfő azt mondta:
Az Egyesült Királyság, Franciaország és Ukrajna már dolgozik egy terven, amelynek a célja, „a harcok leállítása”.
Három tényezőre alapulhat a terv
Keir Starmer a BBC-nek adott interjújában három olyan dolgot sorolt fel, amelyek szerinte mindenképp szükségesek a tartós békéhez Ukrajnában:
- Egy „erős Ukrajna”, amely szükség esetén tud tovább harcolni, és erős tárgyalási pozícióban van.
- Európa hozzájárulása a békekötéshez biztonsági garanciákkal,
- És az, hogy mindezt az Egyesült Államok is támogassa a háttérből.egy amerikai háttérintézkedés.
Ezek közül mindháromnak teljesülnie kell a béke garantálásához – szögezte le Starmer. Hozzátette: „Nem lehet elfogadni egy olyan megállapodást, amely szétesik, és ez az, ami miatt Zelenszklij aggódik” – e ponton hozzáfűzte, hogy szerinte az ukrán elnök aggodalmai „jogosak.”
Arra a kérdésre azonban, hogy mi lenne az a területi „határvonal”, amelyet Oroszország és Ukrajna között húznának meg, Starmer nem adott egyértelmű választ.
Erről mindössze annyit mondott: „Ez nyilvánvalóan megbeszélés tárgya.”
Kiket várnak még a londoni csúcstalálkozóra?
A BBC arról is beszámolt, hogy a csúcstalálkozón részeként a brit miniszterelnök vasárnap reggel fogadja Giorgia Meloni olasz kormányfőt. A vezetőkhöz ezután csatlakozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Emmanel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
Rajtuk kívül Dánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Finnország, Svédország, Csehország és Románia vezetői is ott lesznek, továbbá – külügyminiszteri szinten – Törökország is részt vesz a találkozón.
„Meghívót kapott Mark Rutte NATO-főtitkár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke is” – tette hozzá a BBC.
Azt biztosan lehet tudni, hogy Magyarország nem képviselteti magát az eseményen, mivel erről Szijjártó Péter is beszélt pár napja.
Forrás: Híradó
Fotó: Facebook / Keir Starmer