A Highlights of Hungary-díjra jelölt könyv egyedülálló krónika: a Szőlő Jövésnek Könyve nem csupán városi dokumentum, hanem az évszázadok lenyomata.
A Highlights of Hungary bejelentette az idei évad 25 kiemelkedőnek ítélt magyar teljesítményét. Köztük volt a Szabadfi Szabolcs által jelölt A Szőlő Jövésnek Könyve.
Kőszeg, a nyugati határszél ékszerdoboza, olyan hagyományt őriz, amely párját ritkítja Európában. A Szőlő Jövésnek Könyve nem csupán városi dokumentum, hanem az évszázadok lenyomata: egyszerre mesél a természetről, a szőlőről, az emberek munkájáról és sorsáról. Egyetlen vaskos kötet, amelyben minden év április 24-én – Szent György napján – újabb szőlőhajtások rajza kerül a lapokra. És miközben a hajtás bejegyzések sorjáznak, generációk történetei is egymásra íródnak.
Básthy Béla polgármester számára a könyv nem holmi régi relikvia, hanem Kőszeg lüktető szíve.
„Maga a könyv vastagodni kezdett, és az első kötetében 250 évet mutat be most a Szőlő Jövésnek Könyve” – magyarázza, majd mosolyogva hozzáteszi, hogy bármely tetszőleges évet „vissza lehet lapozni”, hogyan állt a szőlő a város körüli dombokon Szent György napján.
A hagyomány eredete a 18. századba nyúlik vissza, amikor a tisztújítás ünnepén a bíróválasztás mellett a hajtásokat is bemutatták. Innen nőtt ki az a különleges szokás, amely azóta is összeköti a várost a természettel. Bár a filoxéravész után a szőlő jelentősége csökkent, a könyv kultusza ma is eleven. A polgármester számára különösen személyes kötődés is fűződik hozzá: 1990-ben, amikor lezárult az első kötet, édesapját választották meg polgármesternek.
Akkor értettem meg igazán, milyen hagyomány van a kezünkben – mondja.
A könyv nemcsak helyi büszkeség, hanem ritka kincs a tudomány számára is: egyfajta növényi időgép, amelyből kiolvasható, miként hatottak a történelem viharai a természetre. „Néha együtt szenved az ember és a természet” – fogalmaz Básthy, jelezve, hogy a hajtások olykor többet mondanak, mint bármely krónika.
Ha a könyv szíve Kőszeg, akkor Németh János a keze. 1991 óta ő rajzolja a hajtásokat – pontosan, mégis művészien. Rajz- és földrajztanárként, művészettörténészként egyszerre tekinti munkáját szolgálatnak és alkotásnak. „A következő 250 évet kezdtem meg” – mondja szerényen, miközben ceruzája és ecsete a szőlő minden apró rezdülését papírra viszi.
Számára a vessző nem pusztán botanikai tárgy: látlelet. Megmutatja, mennyi volt az eső, mennyire érett a hajtás, sőt, még a betegségek nyomai is kiolvashatók belőle. Egy francia vendég egyszer az 1789-es hajtásokat kereste a könyvben, ám akkor még alvó rügyeket talált. „Nagyon hideg tél lehetett” – emlékszik vissza János. És ki tudja, talán nem véletlen, hogy a fagyos évszak után forradalom rázta meg Franciaországot. „Az univerzum feszültsége az emberi társadalomban is visszhangzik” – teszi hozzá, elgondolkodva.
Munkáját mindig akvarellel fejezi be, mert az áttetsző, légies festék nem nyomja el a papírt, hanem élettel tölti meg.
Dokumentáció és művészet találkozik benne, ahogy a természet és az ember tudása fonódik össze egyetlen vonalban.
A Jurisics-vár déli tornyában, klimatizált vitrinben pihen a könyv, szigorú szabályok között. Csak különleges alkalmakkor kerül ki onnan, és ilyenkor kesztyűs kéz lapozhatja. Révész József, a városi múzeum vezetője feladata, hogy egyszerre őrizze és élővé tegye a hagyományt. „Az emberek mindig a saját születési évük hajtását keresik meg” – meséli mosolyogva, és valóban: a személyes kapcsolat teszi igazán varázslatossá a könyvet.
A digitalizálásnak köszönhetően ma már bárki végiglapozhatja a régi rajzokat,
de az igazi élmény a hely szellemében rejlik: amikor a kőszegi vár falai között szembesülünk a gondolattal, hogy ezek a hajtások már akkor is éltek, amikor Mária Terézia uralkodott, vagy amikor Európát háborúk rázták. Révész számára a könyv nem pusztán városi érték: „ez tulajdonképpen az egész Kárpát-medence kincse”.
És végül ott áll Láng József, a szőlész-borász, aki nemcsak tanította, de meg is élte a hagyományt. Édesapja még hegymesterként vitte be a hajtásokat, ő pedig 1983-ban vette át tőle a feladatot. „Ez az ünnep a kőszegi borosgazdák ünnepe. Olyankor találkozunk az őseinkkel” – mondja meghatottan.
Hajnalban indul a hegyre, hogy friss vesszőket vágjon. Pontosan tudja, melyik dűlőből és melyik fajtát kell hozni, hiszen a jövő nemzedékének is fontos, hogy összehasonlíthassák a hajtásokat. A hosszú rügyekben és zöld levelekben ott rejlik a remény: talán jó termés lesz az idén. És
bár a világ nagy borvidékeihez mérten Kőszeg apró pont a térképen, itt minden hajtásban ott van a város lelke.
A Szőlő Jövésnek Könyve tehát nem csupán régi lapokból álló kötet. Élő, lélegző hagyomány, amely összeköti a múltat a jelennel. Egy polgármester, aki történelmet lát benne; egy rajzoló, aki művészi pontossággal őrzi; egy múzeumigazgató, aki féltőn vigyázza; és egy borász, aki a szívével táplálja – mindannyian együtt írják tovább azt a történetet, amely 1740-ben kezdődött, és ma is minden tavasszal új fejezettel gazdagodik.
Borítókép: A Szőlő Jövésnek Könyve
Forrás: Vaol.hu/Unger Tamás
