Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán tette nyilvánossá a Szőlő utcai üggyel kapcsolatos jelentés teljes tartalmát, amely megerősíti a miniszterek ártatlanságát és cáfolja a politikusok érintettségére vonatkozó rágalmakat. A jelentés egyebek között kitér rá: okkal feltételezhető, hogy egy összehangolt és előre megtervezett, ténybeli alapokat nélkülöző, a kormány cselekvőképessége korlátozása érdekében folytatott kampány zajlik, az ezzel kapcsolatos vizsgálat pedig folytatódik.
Mint arról a civilek.info is beszámolt, az Igazságügyi Minisztérium jelentést készített a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről, illetve a nyilvánosságban megjelent, majd politikai szereplők által megfogalmazott állításokról.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerda délután hozta nyilvánosságra a jelentés teljes tartalmát.
A jelentésben egyebek között felidézik, hogy a sajtóban, illetőleg ezt követően az Országgyűlés plenáris ülésén olyan állítások hangzottak el, melyek szerint a Szőlő utcai javító-nevelő intézetből kormánytagoknak szállítottak kiskorú gyermekeket.
Kitérnek arra is, hogy a kormány már korábban zéró toleranciát hirdetett minden olyan bűncselekménnyel, azok elkövetőivel szemben, melyeknek gyermekek, fiatalkorúak az áldozatai és ezért a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) számára olyan jogköröket biztosítanak, melynek során a gyermekvédelemben dolgozók feddhetetlen életvitelét vizsgálják és a jelentésben szereplő cselekményekre is az NVSZ vizsgálatának eredményeképpen derült fény és indulhatott meg a büntetőeljárás.
Igazságügyi Minisztérium vizsgálati jelentésének főbb megállapításai:
- Sem fiatalkorú, sem politikus nem érintett az ügyben.
- Az eljárás kizárólag az intézet vezetőjéről szól, aki nagykorú nőkkel kapcsolatos prostitúciós ügyben gyanúsítható.
- A javítóintézet (!) feladata a bíróságok által letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúk számára javítóintézeti ellátás és nevelés biztosítása. A javítóintézet – a köznyelvben fiatalkorúak börtöne – olyan intézet, amely 12–18 éves korú bűntetőeljárásban terheltként szereplő fiatalok nevelését végzi. A Szőlő utcai javítóintézetben kizárólag fiúk javítóintézeti ellátását végzik.
- A Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével szemben büntető eljárás zajlik, az eljárásban eddig feltárt adatok alapján fiatalkorú személy sem sértettként sem elkövetőként nem érintett.
- Politikusok érintettsége teljes mértékben szóbeszédre épül.
Kuslits Gábor tanúkénti meghallgatásán a korábban adott interjújában megfogalmazott állításokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a sajtóban megjelent politikusok nevét ő sehol és semmikor nem mondta. Elmondása szerint az állítását szóbeszédre alapozta.
Káncz Csaba tanúkihallgatása során azt állította, konkrét bizonyítékokkal nem rendelkezik, arra a kérdésre, honnan van információja azt válaszolta, hogy egy országosan ismert befolyásos politikai család befolyásos tagja mondta ezt neki. Arra hivatkozva, hogy a privátbankár újságírója, a nevet nem volt hajlandó elmondani. Tette ezt annak ellenére, hogy Facebook bejegyzését nyilvánvalóan nem újságírói minőségében, hanem magánszemélyként tette.
Szervezett politikai akció zajlik
Az akciót Kuslits Gábor szeptember 8-i interjúja indította el. Jámbor András napi posztokkal, videókkal napirenden tartotta, vizsgálóbizottságot kezdeményezett. Dobrev Klára is vizsgálóbizottságot javasolt, majd nyílt levelekkel felerősítette. Káncz Csaba, Molnár Áron, Vályi István, Rokker Zsolti és mások posztokkal, videókkal erősítették a narratívát.
Káncz Csaba hátterében brit titkosszolgálati kapcsolatok is felmerültek, így az akció mögött külső befolyás gyanúja sem zárható ki.
Tények a Szőlő utcai javítóintézetről és az ügy jogi lépéseiről:
- A Szőlő utcai javítóintézetben kizárólag fiúk vannak, tehát a lányok szállításáról szóló vádak eleve hamisak.
- A kormánytagok és a kormánypártok feljelentést tettek és tesznek, valamint minden rágalmazóval szemben jogi eljárást indítanak.
- A vizsgálat a kormánnyal szembeni, szervezett, összehangolt akció további összefüggéseinek feltárása érdekében folytatódik.
- A kormány zéró toleranciát hirdetett a gyermekekkel, fiatalkorúakkal szembeni bűncselekmények bűnelkövetőkkel szemben. Erre tekintettel biztosított a Kormány a Nemezti Védelmi Szolgálat számára olyan jogköröket, amely keretében a gyermekvédelmi rendszer valamennyi dolgozójának fedhetetlen életvitelére vonatkozó vizsgálatokat elvégezze.
A jelentésben szereplő cselekményekre éppen az Nemzeti Védelmi Szolgálat által elvégzett vizsgálat eredményeképpen derült fény és indult büntetőeljárás. A vizsgálat a Nemzeti Nyomozóiroda és az Alkotmányvédelmi Hivatal által biztosított információk és adatok felhasználásával készült.
Az alaptalan és undorító vádakkal szemben a legbrutálisabb módon kell fellépni – mondta Kocsis Máté a 48 percben
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorának keddi adásában az üggyel kapcsolatban aljasnak és undorítónak nevezte a DK hergelését. A politikában sok mindennel szokták vádolni egymást a felek, ezt az emberek már megszokták, a politikusok végképp. A pedofília azonban súlyos bűncselekmény, mellyel alaptalanul rágalmaztak meg gyermeket nevelő családos embereket. Ezzel azonban nemcsak személyeket támadtak meg a DK politikusai, hanem a magyar államszervezetet – hangsúlyozta. A miniszterelnök-helyettessel szemben indult nagyon gyalázatos, undorító, megalapozatlan, bizonyítékok nélküli rágalomhadjárat, akinek ezért – Kocsis Máté álláspontja szerint – jogi lépéseket kell tennie. A frakcióvezető kifejtette, ha egy pillanatra is hihető lenne, hogy van a magyar kormánynak egy, pláne két pedofil bűnöző tagja, és ehhez tíz éven keresztül – ahogy azt a DK-sok sunyi módon a suttogó propagandában állítják – asszisztált a magyar rendőrség és a titkosszolgálat, az az államszervezet megsemmisülését jelentené. „Az alaptalan és undorító vádakkal szemben a legbrutálisabb módon kell fellépni” – mondta Kocsis Máté.
Forrás: Magyar Nemzet / hirado.hu
Fotó: Facebook/Tuzson Bence


