Ifj. Lomnici Zoltán: Sorsdöntő békemenet lesz október 23-án! + videó és térkép

Szerző: civilek.info

CIVIL, BÉKEMENET, KIEMELT

ifj Lomnici Zoltán cöf

A tét óriási: szuverenitás vagy gyarmati sor.

Sorsdöntő békemenet lesz október 23-án a szervező CÖF-CÖKA szerint. Az idei megmozdulást a legelső, 2012-es vonuláshoz hasonlították. Az civil egyesület szerint tűrhetetlen, ahogy az Európai Unió viselkedik hazánkkal. Ifjabb Lomnici Zoltán, a szervezet elnöki főtanácsadója pedig azt mondta, hogy miként 1956-ban, úgy most is külső hatalmakhoz rohangálnak a nemzeti oldal ellenfelei.

A Híradónak nyilatkozva ifj. Lomnici Zoltán kiemelte: ha 2012-ből és az akkori békemenetből indulunk ki, arról kell beszélnünk, hogy van hat oszlopa, hat arca ennek a megmozdulásnak: Bayer Zsolt, Bencsik András, Csizmadia László és Fricz Tamás, a CÖF-CÖKA alapítói, illetve Széles Gábor, valamint Stefka István.

Amikor 2012-ben egyértelművé vált, hogy külső erők, elsősorban az amerikai demokraták az Obama-kabinettel az élen megpróbálják a magyar kormányt elmozdítani, a felsorolt személyek szervezték meg az első békemenetet, amelyről az akkori Népszabadság online felületén azt lehetett olvasni, hogy „soha nem látott embertömeg hömpölyög Budapest utcáin”.

Azóta branddé vált a megmozdulás, amely különböző hívószavak mentén olyan tömeget tudott mindig megmozdítani és kiállást demonstrálni, amelyet a mindenkori ellenzék is és Brüsszel kellő távolságtartással szemlélt mindig – mondta a CÖF-CÖKA elnöki főtanácsadója.

Az október 23-i békemenet sorsdöntő lesz: a CÖF támogatói, a szellemi honvédők már korábban is jelezték, hogy szükség lenne egy újabb demonstrációra.

„Több ízben előkerült ez az elképzelés olyan témák kapcsán, amelyek belpolitikai hangsúlyt hordoztak. A békemenet azonban soha nem magyarok ellen szerveződött, mindig a szuverenitás, az önálló, független Magyarország, a magyar nemzet, a magyar emberek melletti kiállás volt és maradt a békemenet. Ebből a szempontból a Nem leszünk gyarmat! jó kerete ennek a demonstrációnak. Vélhetően most is hasonló jelszó lesz olvasható a békemenet molinóján” – mondta ifj. Lomnici Zoltán, emlékeztetve:

Brüsszel negligálja az uniós tagállamok egyenlőségét szavatoló jogszabályokat, emiatt van szükség arra, hogy a békemenet üzenetet továbbítson a brüsszeli folyosókra.

Itt találkozunk október 23-án!

„Semmi mást nem kell tenniük, csak betartani az uniós szerződések vonatkozó szakaszait. Ha ezt megteszik, ha nem lépnek túl az egyhangú döntéshozatal szükségességén, már elégedettek lehetünk” – szögezte le ifj. Lomnici Zoltán.

Az elnöki tanácsadó elmondta: október 23-án reggel 9 körül kezdődik a gyülekezés az Elvis Presley téren, majd a tömeg a Margit hídon át a Magyar Országgyűléshez, a Kossuth térre vonul.

A szervezők rekordrészvételre számítanak.

Magyarországon ma milliók vannak, akik szeretnének egy szabad, független, saját dolgairól dönteni képes és akaró országot és vezetést. Azok, akik az utcára vonultak az elmúlt 14 évben, pontosan tudják, micsoda jelentőséggel bír a békemeneten való részvétel – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán. (Az alábbi videóban a 40. perctől látható a nyilatkozat.)

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004