Sosem lesz vége az elmebajnak: már a halottak nemváltoztatását kérvényezik Londonból

Szerző: civilek.info

SZÍNES

lmbtq transz gender

Charlotte Nichols brit képviselő úgy módosítaná a 2004-ben elfogadott gendertörvényt, hogy lehetővé tehesse a transzneműek számára, hogy „az új nemük” szerepeljen a hivatalos halotti iratokban is, akár visszamenőleg is.

Egy munkáspárti képviselő a kapcsolódó brit törvény megváltoztatását szorgalmazza azért, hogy a transznemű emberek posztumusz nemét módosíthassák a hivatalos nyilvántartásokban – írta meg a Telegraph cikke alapján a Mandiner.

Charlotte Nichols brit képviselő úgy módosítaná a 2004-ben elfogadott gendertörvényt, hogy lehetővé tehesse a transzneműek számára, hogy „az új nemük” szerepeljen a hivatalos halotti iratokban is, akár visszamenőleg is.

Stuart Andrew brit esélyegyenlőségi miniszter ugyanakkor rövidre zárta a vitát. Közölte: a kormány nem tervezi a törvény további módosítását.

„Nem szabad a képzeletre bízni ezeket a dolgokat!”

A lap szerint Lucy Marsh, a The Family Education Trust szóvivője is reagált a hírre. Mint fogalmazott: nem tudni, mi lenne a vége, ha nyíltan lehetne hazudni arról, hogy ki milyen nemű. Mint érvelt: mi lesz a következő lépés, ha már egy halottkém hazudhat mondjuk egy gyermek neméről?

A következő lépés az lesz, hogy a csecsemőket bármilyen neműként regisztrálják? A kormánynak fel kell lépni ezzel szemben. Nem szabad a képzeletre bízni ezeket a dolgokat!

− szögezte le.

Fotó: Pixabay

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004