Súlyos mulasztásokat tárt fel a kormányjelentés, a főváros cége a korrupció melegágya lehetett

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

KARÁCSONY Gergely

A Budapest Brand pénzügyi és számviteli gyakorlata több ponton nem felel meg sem a vonatkozó jogszabályoknak, sem a saját belső szabályzataiban rögzített elveknek, és a közpénzekkel való takarékos és felelős gazdálkodás követelményének sem – állapította meg a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat cégéről a kormányjelentés, amelyre Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes hívta fel a figyelmet. Mint a jelentésben olvasható, a feltárt kockázatok kifejezetten magasnak minősíthetők mind jogi, mind pénzügyi, mind reputációs szempontból. A jelentés részletezte, hogy utólag igazított prémiumcélkitűzések, túlárazások, luxusparkolásra elégetett pénzek és könyvelési trükkök jellemezhették Karácsony mintaprojektének a gazdálkodását.

A sajtóban kiszivárgott cikkek bagatellizálják, de a Domokos-jelentés ennél sokkal súlyosabb: Karácsony Gergely alatt a Budapest Brand vezetői törvénysértő prémiumokat kaptak, luxusparkolóval és több száz milliós tanácsadói szerződésekkel – közölte Latorcai Csaba, közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes a közösségi oldalán. A közpénz ég, a felelős vezetés pedig továbbra is hiányzik. A jelentés a mai nappal nyilvános lett, a budapestieknek pedig tudniuk kell az igazságot – fogalmazott.

Karácsonyék nem gazdálkodtak felelősen

Mint a kormány által közzétett jelentésből kitűnik, 2025. október 15-én soron kívül célvizsgálat kezdődött Budapest Főváros Önkormányzata és szervezetei szakértői részvételével a Budapest Brand Nonprofit Zrt. átvilágítása érdekében.

Az átvilágításra bocsátott iratanyag alapján a Budapest Brand pénzügyi és számviteli gyakorlata több ponton nem felel meg sem a vonatkozó jogszabályoknak, sem a saját belső szabályzataiban rögzített elveknek, sem pedig a közpénzekkel való takarékos és felelős gazdálkodás követelményének.

A vizsgálat alapján kirajzolódik egy olyan működési minta, amelyben:

  • a számviteli politika rugalmas, de kontrollálatlan alkalmazása,
  • az eszközbeszerzések és értékcsökkenési politika,
  • a külsős szolgáltatók indokolatlanul magas arányú és költségű igénybevétele,
  • a parkolási és raktározási gyakorlat,
  • valamint egyes kommunikációs és javadalmazási döntések együttesen a közpénzek indokolatlan mértékű felhasználásához, a tulajdonos fővárosi önkormányzat likviditási pozíciójának romlásához és a valós pénzügyi helyzet torz megjelenítéséhez vezettek.

A feltárt kockázatok kifejezetten magasnak minősíthetők mind jogi, mind pénzügyi, mind reputációs szempontból

– olvasható a jelentésben.

Utólag mókolták a prémiumcél-kitűzést

A dokumentumból kiderül, 2023-ban a Budapest Brandről nem született a prémiumfeladatok meghatározását tartalmazó főpolgármesteri döntés, így a közgyűlési határozattal létrehozott bizottság jelentésében rögzített prémiumkitűzés időpontja nem azonosítható, illetve a nyilvánosan hozzáférhető üzleti terv és a később hozzá elfogadott beszámoló között több feladatnál is eltérés is mutatkozik. A három vezető tisztségviselő ugyanazt a 15 százalékos prémiumcél-kitűzést kapta a főpolgármestertől, melyeket a prémiumteljesülések dokumentumai és bizottsági jelentése is tanúsít.

Az azonos prémiumcélok kitűzése nem tilos, de a társaság szabályzatban rögzített ellenőrizhetősége és valós többletteljesítményre ösztönzése nem teljesült, mivel ezek kitűzése az adott év novemberében történ, amely a prémiumfeltételek kitűzésének utólagosságát támasztja alá.

A tavalyi prémiumcél-kitűzéseket a főpolgármester 2024. november 7-én fogadta el, miközben a vezérigazgató prémiumcél-kitűzései között szerepelt, hogy a városháza parkolóként használt területéből új, közösségi teret hozzanak létre, amelyet Karácsony már 2024 áprilisában, a választási kampány során indított el. Így ismét már a teljesítést követően kitűzött prémiumfeladatot határoztak meg, amely nem ösztönözte a vezető tisztségviselőt és ugyanúgy felveti a munka törvénykönyvének megsértését. Emellett a jelentés azt is felrótta a fővárosi vezetésnek, hogy úgy fizettek ki prémiumot, hogy a Budapest Brand veszteségesen működött, ami nehezen fér össze a vagyonmegőrzés és az észszerű gazdálkodás elvével.

Luxusparkolás, túlfinanszírozás, könyvelési trükkök

A Budapest Brand ezenfelül két parkolóhelyre szóló garázsbérleti szerződést kötött az egyik fővárosi luxusszálloda kétszintes mélygarázsában, amiért 2024-ben 2,16 millió forint bérleti díjat, idén 1,125 milliót fizettek. A luxusparkoló igénybevétele miatt a vállalat tulajdonosának, vagyis a fővárosi önkormányzatnak mint munkáltatónak vizsgálnia kell a vezető tisztségviselő(k) károkozó magatartását.

A jelentés arra is kitért, hogy a 2023. évi beszámolóban

a Budapest Brand 225,9 millió forint adózott eredményt ért el, amelyet a döntően a fővárosi önkormányzat felé fennálló túlfinanszírozás okozott, nem pedig a társaság hatékony, piaci alapú működéséből származó többletteljesítmény.

A túlfinanszírozás közvetlen következménye a fővárosi önkormányzat likviditási pozíciójának romlása.

A 2024. évi eszközbeszerzésekben nem állapítottak meg maradványértéket, miközben az eszközök várható hasznos élettartama indokolta volna azt, a Budapest Brand következetesen gyorsított leírási kulcsokat alkalmazott. Ennek következménye, hogy a társaság vagyoni és pénzügyi helyzetét a beszámolók nem valósan tükrözik, valamint a fővárosi önkormányzat felé a Budapest Brand magasabb éves finanszírozási igénnyel lépett fel, mint ami az eszközök tényleges elhasználódása alapján indokolt lett volna. Továbbá a cég felügyelőbizottságának létszámát a korábbi háromról öt főre emelték, amelyet megfelelő indoklással nem támasztottak alá. Az esetleges jogszerűtlen kinevezésekhez kapcsolódó díjazás Karácsonyék szempontjából potenciális vagyonvesztésként értelmezhető, amely visszakövetelési igényt alapozhat meg – fogalmaz a jelentés.

Rendszerszintű pénzkifolyatás?

Korábban hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt feljelentéskiegészítést rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapest Brand kreatívügynökség botránya miatt. Az ügy előzménye, hogy októberben nyilvánosságra kerültek a Budapest Brand vizsgálóbizottságának megállapításai. A jelentés igazolhatja, hogy

a Karácsony Gergely vezette Budapest pénzét rendszerszinten folyatják ki a fővárosi tulajdonú cégekbe, ahonnan átláthatatlan módon történtek kifizetések prémiumokon, túlárazott szolgáltatási szerződéseken és indokolatlan kiadásokon keresztül.

A budapesti Fidesz-frakció szerint a problémák a Budapest Brand Zrt. esetében – amely cég a Városháza területén működik – rendszerszintűek: a közpénzek felelős felhasználása és átláthatósága egyáltalán nem biztosított. Hangsúlyozták, a legsúlyosabb az, hogy a cég vezetése még a vizsgálódás alatt is megtagadta vagy akadályozta az adatszolgáltatást, ami felveti a szándékos eltitkolás gyanúját.

Szentkirályi Alexandra frakcióvezető szerint a Hagyó-ügy és a nokiásdobozok óta nem látott botrány kerekedhet ebből, ezért nagyon alaposan ki kell vizsgálni a történteket. A Fidesz fővárosi frakciója a legutóbbi ülésen arra tett javaslatot – amit Karácsony Gergely és az őt támogató pártok leszavaztak –, hogy a főpolgármester maga tegyen feljelentést a Budapest Brand ügyében. A frakcióvezető hozzátette: ha Karácsony Gergelynek nincs takargatnivalója azzal kapcsolatban, hogy mi történt az ő városvezetése alatt, akkor azt remélte, semmi problémája nem lesz egy ilyen vizsgálattal, de a feljelentés a főpolgármester részéről nem történt meg.

A Fidesz-frakció vagy akár személyesen Szentkirályi Alexandra is kész arra, hogy ha szükség van feljelentéskiegészítésre, akkor azt megtegye annak érdekében, hogy a budapestiek tisztán láthassanak – tette hozzá a frakcióvezető.

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: Karácsony Gergely fõpolgármester a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. szeptember 24-én. – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004