A honvédelmi miniszter Vilniusban, a „Bukaresti Kilencek” és az északi régió szövetséges országaival tartott csúcstalálkozón hangsúlyozta, hogy hazánk aktívan részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítésében – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
A tárcavezető szerint hazánk számos olyan képességgel rendelkezik, amivel jelentősen hozzájárul nemcsak Magyarország, hanem a szövetségi rendszer védelméhez is – ismertették a közleményben.
A miniszter elmondta, hogy az esemény napirendjén az orosz–ukrán háború kérdése központi témaként szerepelt.
Ezzel kapcsolatban világossá tette a résztvevő szövetségeseknek, hogy tartózkodni kell minden olyan lépéstől, amely akadályozhatja az amerikai béke-erőfeszítések sikerét vagy hozzájárulhat a konfliktus további eszkalációjához. A találkozó témái között volt még a regionális biztonság, a NATO keleti szárnyának erősítése és a védelmi beruházások növelése is. Az Oroszország és Ukrajna közötti háború kitörése óta a NATO keleti szárnyán fekvő országokra különösen nagy teher hárul, hogy a keleti irányból érkező fenyegetettségre reagálva megerősítsék védelmüket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország hiteles szövetségesként komoly, az ország méretéhez és lehetőségeihez képest kiemelkedő erőfeszítésekkel járul hozzá a szövetség tevékenységéhez.
A hágai NATO csúcstalálkozóra való felkészülés jegyében tartottak államfői szintű csúcstalálkozót a NATO keleti szárnyán lévő szövetségesek, a „Bukaresti Kilencek” (B9, vagyis Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia), az északi régió szövetségeseivel (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország). Hazánkat az eseményen Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízásából a honvédelmi miniszter képviselte.
Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf



