Szárad a demokrácia, ha árad a Tisza

Szerző: itgy

VÉLEMÉNY

tisza párt

Érezték már? Érezték, milyen felemelő érzés a szeretet országát építeni? Ugye nem? Nem is lehetett, mert azt Píter Mádjár és a Tisza építi. Le.

Ott dühöng a szeretet minden megszólalásukban (már ha véletlenül Píte-ren kívül valaki is megszólalhat), amikor mindent elsöprő szeretettel támogatják Orbán Viktor ukránok általi meggyilkolását, amikor a közösségi térben végtelen szeretettel igérik a fideszesek kivégzését, de legalábbis rács mögé juttatását. Csak úgy árad a szeretet, nemde? Mindent, de leginkább mindenkit elsöprő erővel.

Végképp eltörölni a gaz, galád, aljas ner-eseket, mert ha ők már nem lesznek, akadálytalanul tombolhat majd a szeretet.

Addig meg kibírják valahogy, az a hátra lévő 12-20 év majd elröppen, mint egy lódarázs. Akkor végre leszámolnak ezzel az elviselhetetlen diktatúrával, a sajtószabadság eltiprásával, a folyamatos elszegényedéssel és más mesékkel.

Itt tényleg dühöng a diktatúra, nem is lehet vitás. Mert ez bizonyított tény. Micsoda szörnyű diktatúra az, ahol a hőbörgő sokaság hiába üvölt a tőle tíz centire álldogáló rendőr képébe, az egyszerűen nem csap oda, nem veszi őrizetbe az eszét vesztett őrjöngőt, helyette szó és reakció nélkül tűri a fröcsögő gyűlöletet?

Hát itt már provokálni sem lehet? Diktatúra!!!!

Mi az, hogy a nagyon kedves, a közösségi térben gyalázkodó, gyilkosságért áhítozó polgárok ellen semmiféle eljárás nem indul? Legalábbis a legtöbbször. Hát ez nem maga a testet öltött diktatúra?

Mi az, hogy itt az utolsó morzsáig felszámolták a sajtószabadságot? Hát nem őrjítő és elviselhetetlen, ha mindenki azt ír, amit akar és semmiféle következménye nincs annak, ha egyetlen betű sem igaz abból, amit leírnak? Hát hol itt a sajtószabadság?

Azt sem vitathatja senki, hogy itt nyomorog a nép.

Az, hogy a szupermarketekből majdnem mindenki púpozott bevásárlókocsikkal gurul ki, csak megtévesztés. Az, hogy már jó ideje nem lehet elférni az autóktól a városi utakon és már egyik sem Trabant, Wartburg vagy Zsiguli (egy-egy akad azért, ma már jó sokat ér, mert veterán jármű lett), csak megtévesztés. Az, hogy a hétvégeken és az ünnepnapokon dugig vannak a szállodák magyar vendégekkel, nem más, mint porhintés. A rezsicsökkentés humbug, a két- és többgyerekes anyukák életfogytig tartó szja-mentessége félrevezetés, a 13. és 14. havi nyugdíj meg egyenesen merénylet a költségvetés ellen. Hát lehet itt élni?

Bezzeg a Tisza programja, na az nagyon demokratikus.

Lehet, hogy a többkulcsos, leánykori nevén progresszív adórendszer nem mindenkinek előnyös, de öt-hat embernek igenis az. Lehet, hogy a nyugdíjak megadóztatása nem népszerű, de a bitang nem dolgozó, ingyenélő nyuggerek fogják be a csőrüket. Örüljenek, hogy élhetnek. Ha a Tisza jön, ez egyáltalán nem garantált. Lehet, hogy a családi kedvezmények tetszenek pár millió érintettnek, de a gyermektelenek hátrányban vannak és ez diszkrimináció. Lehet, hogy megszűnik a 25 év alattiak adómentessége, de ha még ők sem adóznak, akkor ki fog?

És akkor még nem is beszéltünk Ukrajnáról. Nagyon helyes, hogy a neobolsevik EU-s vezetők akár jogellenesen is visszatartják Magyarország pénzét, de humanitárius megfontolásból az a pénz kell az ukrán fegyverekre, no meg aranybudikra. Hát mi van abban? A fegyverre szükség van, ha folytatni és nem befejezni akarják az öldöklést, a budikra meg szükség van, hadd ne részletezzem, miért. Ahogy arra is, hogy az ukrán mezőgazdasági termények vám- és vizsgálásmentesen jöhessenek be, akkor is, ha ezzel felszámolják a magyar mezőgazdaságot.

Azok a parasztok úgyis maradiak, a Fideszre szavaznak, az meg a múlt. Le velük!

Kérem alássan, a Tisza oldalán a valódi demokrácia. Hiszen a március 15.-i ünnepségen a megkérdezettek nyilvánvalóan kifejtették, hogy nagyon demokratikusan ki fognak vonulni az utcára, ha a Fidesz nyer, akkor „vér fog folyni”. Hogy miért?

Mert a többség akarata fityfene, akkor demokratikus a választás, ha a Tisza nyer. Minden más maga a diktatúra. Ez csak eléggé demokratikus, nemde?

Eljön a tejjel-mézzel folyó Kánaán – persze nem mindenkinek, de azért néhány száz politikusnak igen.

Még akkor is, ha most éppen nem árad, hanem szárad a Tisza.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Facebook / Rost Andrea – Tisza Párt

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004