Szász Jenő: Számunkra a magyarság nem divat, hanem sorskérdés

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

Kokas-Banda

Jó érzés látni, hogy itt, Budapest szívében van hely a székely szónak és a székely tartásnak, illetve annak a gondolatnak, hogy számunkra a magyarság nem divat, hanem sorskérdés – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke az intézmény által szervezett XII. Budapesti Székely Bálon szombat este, a Pesti Vigadóban.

Mint tulajdonképpen mindenben, a mai est középpontjában is a jövőnk, a gyermekeink állnak: „azok a kárpátaljai gyerekek, akiknek a sorsáért és a biztonságáért aggódunk mindannyian, és akiknek a mosolya legtöbbször csak az apró figyelmességtől vagy egy támogató kéztől válik újra boldoggá” – fogalmazott köszöntőjében Szász Jenő.

Mint mondta, ez a bál több okból is különleges, ugyanis itt találkozik többek között a csűrdöngölő a modern táncparkettel, és „a székely csigavér a budapesti kavalkáddal”.

A Pesti Vigadó pazar díszletei között a jószándék, a segítőkészség, az együvé tartozás, az egymás iránti felelősség és hűség találkozik; érkezzen Székelyföldről, Budapestről, vagy a Kárpát–medence és a nagyvilág bármelyik pontjáról – mutatott rá Szász Jenő.

Értjük, hogy el akarnak dönteni helyettünk dolgokat, de azt is, hogy amit más dönt el helyettünk, azt rendszerint már másnap megbánjuk

– hangsúlyozta az elnök, majd hozzátette: „tudjuk azt, hogy amikor a nagy kérdések kerülnek a terítékre: a jövőről, a nemzetről, az országról, a gyerekeinkről, akkor nem mások mondják ki helyettünk a válaszokat”.

Aki nem szól bele a saját sorsába, annak majd más szól bele az életébe, és annak ritkán szokott jó vége lenni” – hívta fel a figyelmet Szász Jenő. „A székelyek nem szeretik a felfordulást: nem szeretjük, hogyha el akarják hitetni velünk, hogy ami eddig jó volt, az hirtelen rossz lenne” – emelte ki.

Mi nem kérünk sokat: legyen rend, legyen béke, legyen munka, legyen biztonság és nem utolsósorban legyen újra becsülete a kimondott szónak” – húzta alá Szász Jenő, majd hozzátette: közeledik az idő, amikor „nekünk, a csendes többségnek kell megszólalnunk: nem hangoskodni, nem rikácsolni, hanem higgadtan, józan ésszel dönteni”.

Kívánom, hogy legyen erőnk megvédeni és bátorságunk megtartani azt a várat, amit közösen építettünk fel az elmúlt tizenhat évben” – fogalmazott Szász Jenő.

A szombati rendezvényen – melyen többek között a kárpátaljai Kokas Banda népzene és néptánc előadását, valamint a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház műsorát láthatták a résztvevők – tiszteletbeli székely címeket adtak át. Az idei jótékonysági bál bevételét a kárpátaljai magyarság megsegítésére fordítják.

A XII. Budapesti Székely Bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

MTI

Fotó: A Kokas Banda volt a Székely Bál egyik fellépője – Facebook/Budapesti Székely Bál 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004