Az egykori óbudai polgármester támogatói és a CitizenGO közös civil kiállást szerveztek Bús Balázs mellett, aki az NKA-ügy miatt június vége óta előzetes letartóztatásban van. A szervezők szerint az ítélet nélkül fogva tartottak mellett emelték fel a szavukat.
Szentmisével és ökumenikus imádságos találkozóval fejezték ki szolidaritásukat Bús Balázs mellett támogatói vasárnap Óbudán. Az egykori óbudai polgármestert és a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökét az NKA-ügyben június végén tartóztatták le, azóta pedig a szegedi Csillagbörtönben, különleges felügyelet mellett tartják fogva.
A „Te győzd le a rosszat a jóval” elnevezésű, Facebookon meghirdetett eseményt a Bús Balázs Baráti Közösség és a CitizenGO szervezte. A kezdeményezés célja az, hogy a szervezők megfogalmazása szerint civilként álljanak ki azok mellett, akiket Magyarországon ítélet nélkül tartanak fogva.
A program augusztus 16-án, vasárnap 18 órakor kezdődött az óbudai Szent Péter és Pál főplébánia-templomban, ahol szentmisét ajánlottak fel. A misén több százan vettek részt. Ezt követően, 19 órától ökumenikus imádságos találkozót tartottak a templom előtti téren. Ott volt a téren Hankó Balázs, volt kulturális és innovációs miniszter, a Fidesz parlamenti képviselője is.
A szervezők elsősorban azokat várták– „civilként ki mer állni a politikai koncepciós perek vádlottjaiért”. Az esemény iránt jelentős érdeklődés mutatkozott már a rendezvény meghirdetése után több mint nyolcszázan jelezték részvételi szándékukat.
Bús Balázst, Óbuda korábbi fideszes polgármesterét, a Nemzeti Kulturális Alap volt alelnökét június végén vették őrizetbe az úgynevezett NKA-ügyben. Az ügyben több személyt is meggyanúsítottak, a hatósági eljárás pedig azóta is zajlik.
Az egykori polgármester jelenleg a szegedi Csillagbörtönben van letartóztatásban.
Támogatói kezdettől vitatták a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedés indokoltságát, és többször hangsúlyozták, hogy álláspontjuk szerint Bús Balázst politikai szempontok alapján vették célkeresztbe. A vasárnapi megmozdulás ezért nem csupán egy személy melletti kiállásként értelmezhető. A szervezők az eseményt általánosabb civil fellépésként hirdették meg azok mellett, akiket szerintük politikai indíttatású eljárásokban tartanak fogva.
Borítókép: Megtelt a templom a Bus Balázsért tartott misén – Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet