Szeretetország – tömény gyűlölettel

Szerző: itgy

VÉLEMÉNY

Majka

Nincs itt baj, amíg csak a Majka- és Krúbi-félék reklámozzák a gyilkosságot, hiszen az csak művészi megnyilvánulás. Más dolog, ha már lőnek is.

Ha konzervatív politikusra, véleményvezérre, akkor úgy kell a szélsőjobbos gazembernek, ha balosra mond valaki csúnyát, az felháborító agresszió.

Rálőttek Donald Trumpra. Na és? Csak a fülcimpáját találták el. Miért kellett ezen ennyit rágódni? Egy lövés még nem a világ.

Öt golyót eresztett egy balos, sőt szélsőbalos gazember Robert Ficóba. Na és? Túlélte, nem igaz? Nincs itt semmi látnivaló, meg egyébként is, Trump meg Fico megérdemelte, mert ellent merészel mondani a nagyon progresszív és nagyon agresszív eszméknek. Így jár, akinek más a véleménye!

Lelőttek egy amerikai republikánus aktivistát? Egy fiatal apát, aki után két kisgyermek maradt árván? Előfordul, nem nagy ügy. Az USA-ban az iskolákban is szokás a lövöldözés, meg ott volt az az Abraham Lincoln nevű, aztán a két Kennedy, belelőttek Ronald Reaganbe is, ehhez képest az, hogy egy egyszerű véleményvezért megöltek, bagatell…

Hová süllyedt a világ? Micsoda mocsok borítja el a társadalmakat?

1969-ben a woodstocki fesztiválon még a békét és szeretetet hirdették (Ne háborúzz, szeretkezz), ma a gyűlölet uralja a nyugati (és már a keleti!) társadalmakat. Igaz, Európa, ezen belül Franciaország már akkor is a szélsőbalos erőszak arcát mutatta (lásd: diáklázadás). És az is igaz, hogy a franciáknál az erőszak legvéresebb formáját már 1789-ben gyakorolták, az agresszió azóta sem veszett ki a galloknál. Talán a guillotine-t már nyugdíjba küldték, de helyette az állami terror munkálkodik. Hol erőszakosabban – tüntetések brutális szétverésében –, hol alattomosabban, politikai ellenfelek jogi boszorkányüldözésében.

És mert „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek”, ma már ugyanez a módi Németországban (az AfD üldözése), Angliában (keresztényüldözéssel fűszerezve), Hollandiában (Geert Wilders szélsőjobboldalinak hazudott, valójában patrióta pártjának kiszorítása), vagy éppen Ausztriában (FPÖ-győzelem, de kiszorították a pártot a hatalom gyakorlásából).

De már nem kivétel Kelet-Közép Európa sem. Ott van Donald Tusk szélsőséges kormányának ámokfutása, a politikai ellenfelek jogi üldözése, de mi is átéltünk már néhány rendőrattakot 2006-ban, köszönhetően a szélsőliberális Gyurcsány-banda regnálásának.

A balliberálisok számára minden szélső, ami az általuk hirdetett, bolsevikbeütéses eszmékkel szemben áll, azaz mindenki szélsőséges, aki a nemzeti érdeket részesíti előnyben a globalista, bolsevista akarattal szemben. Ma is az a jelmondatuk, amit Marx elvtárs a Kommunista kiáltványban fogalmazott meg: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Csak a proletár kifejezést cserélték ki a globalistára.

A balliberális szélsőségesek fegyvere a gyűlöletkeltés, miközben ők vádolják gyűlölködéssel a konzervatívokat. Régi, bevált kommunista módszer, ismerjük jól.

Vádold azzal az ellenfeledet, amit te magad követsz el. Orbán Viktorral szemben például már 1994 óta folyamatosan alkalmazzák a démonizálást, az unalomig ismételt hazugságot pedig egy idő után azok is elhiszik, akik egyébként látják, hogy nem igaz.

A másik – szintén bolsevik – módszerük a szalámizás. Kipécéznek maguknak egy-egy, számukra nem tetsző vagy éppen veszélyesnek gondolt politikust (vagy, ami még aljasabb, valamelyik családtagját) és addig támadják hazugságokkal vagy féligazságokat elferdítve, míg lehetetlenné nem teszik. Ennek múltbéli megnyilvánulása Csurka István üldözése.

Ahogy mentegetik – sőt mentik! – a balliberális oldal agresszorait is. Illaria Salist, aki antifa (azaz névleg antifasiszta) bandájával ártatlan járókelőket vert félholtra, a jogos büntetése elől egy bolsevik olasz banda menekítette az Európai Parlamentbe.

A verbális és tevőleges gyűlölködés letéteményese ma Magyarországon Píter Mádjár és pártszimpatizánsai. A pártelnök a szónoki emelvényről uszítja csahosait konzervatív újságírókra, „szakértői” ennél is tovább mennek, lökdösik, taszigálják azokat, akik kellemetlen kérdésekkel szembesítenék őket. De akadnak közvetlenül erőszakra buzdító talpnyalóik a „művészek” között is.

A gumigerincű Majka „csak” főbelövésre célozgat, ami mégis gyorsabb és kíméletesebb véget ígér, a mocskos szájú Krúbi viszont akasztásra buzdít.

Ma még csak buzdít. Ám, ha tehetnék, bizonnyal nem elégednének meg a verbális erőszakkal. Nem lennének elégedettek a szóbeli fenyegetéssel rajongóik közül az agyhalottak sem, vagy éppen azok, akiknek kommentjei alulmúlnak minden emberi mértéket. Belőlük remek Lenin-fiúk és -lányok lehetnének, gond nélkül visszatérnének Szamuely Tibor vérengző különítményének módszereihez.

Az ő gyűlölködésük nem pillanatnyi felindulásból ered, mély és csillapíthatatlan. És persze alaptalan, de ez „odaát” nem szempont.

Csak az a szerencsénk, hogy eközben a szeretet országát akarják megteremteni.

A tömény gyűlöletre építve?

Ifj. Tóth György

Borítókép: A gumiarcú Majka
Forrás: Facebook/Majka

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004