Szijjártó Péter a kárpátaljai magyarokról is tárgyalt osztrák kollégájával

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

Szijjártó-Péter-EU

A kárpátaljai magyar közösség jogainak folyamatos megsértéséről és Ukrajna integrációs törekvéseiről egyeztetett telefonon új osztrák kollégájával Szijjártó Péter – erről a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán tájékoztatott, írja az MTI.

A bejegyzés szerint Szijjártó Péter nagyra becsüli Beate Meinl-Reisinger segítő szándékát. Kiemelte ugyanakkor:

a helyzet továbbra is az, hogy az ukrán kormány a folyamatos ígérgetés és szép szavak dacára a mai napig nem adta vissza a magyar közösségtől 2015 óta elvett kisebbségi jogokat.

Ez elfogadhatatlan és totálisan ellentétes a közös európai szabályokkal és értékekkel – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

„Így mindaddig, amíg ez a szomorú helyzet fennáll, szó sem lehet semmifajta előrehaladásról Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai kapcsán”

– fogalmazott. A miniszter jelezte, hogy véleményt cseréltek a Pride felvonulások kapcsán is. Rögzítették, hogy teljesen ellentétes álláspontot képviselnek ebben az ügyben. Szijjártó Péter közölte: elmondta kollégájának, hogy Magyarországon a gyerekek védelme abszolút elsőbbséget élvez.

„Mi nem más országok kormányainak, hanem a magyar emberek elvárásainak akarunk megfelelni”

– írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004