Szijjártó Péter: Ez az az őrület, amit meg kell állítani + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint teljes őrület uralkodik Brüsszelben: miközben kiderült, hogy Ukrajnában háborús maffiarendszer működik és eltűntek európai milliárdok, az uniós külügyminiszterek újabb százmilliárd eurós csomagról, több fegyverről és új szankciókról tárgyalnak, mintha semmi sem történt volna.

A külügyminiszter brüsszeli tájékoztatóján úgy fogalmazott: a korrupciós botrány ellenére is további pénzeket és fegyvereket akarnak küldeni Kijevnek, sőt egyesek még az ukrán EU-csatlakozást is épp ezzel indokolják – ez szerinte az őrület új szintje.

„Tisztelettel köszöntöm önöket, ezúttal Brüsszelből, ahol az Európai Unió külügyminiszteri tanácsülése zajlik ezekben a percekben. Egészen egyszerűen őrület lett úrrá itt Brüsszelen” – kezdte Szijjártó Péter tájékoutatóját.

„Ma a külügyminiszteri tanácsülés ukránokkal foglalkozó napirendje úgy ment végig, mintha mi sem történt volna. Úgy tárgyaltunk az Ukrajnának nyújtandó újabb 100 milliárd eurónyi támogatásról, mintha Ukrajnában éppen nem az európai politikatörténet egyik legsúlyosabb korrupciós botránya zajlana.”

– mondta.

„Ami nyilvánvalóan az európai gazdaságnak lenne egy újabb mélyütés. Tehát függetlenül attól, hogy Ukrajnában az európai politikatörténet egyik legsúlyosabb korrupciós botránya zajlik, ma Brüsszelben azt kezdeményezték, hogy küldjünk még több pénzt és még több fegyvert Ukrajnába, és vessünk ki újabb szankciókat az energiaszállításokra. És tegyük meg mindezt egy megnyerhetetlen háború miatt. Ezt nevezem én őrületnek, de sajnos lehet ezt még tovább is fokozni”.

Ugyanis a mai napon több külügyminiszter kolléga részéről elhangzott az, hogy az Ukrajnában zajló korrupciós botrány egy újabb ok, egy újabb indok arra, hogy Ukrajnát felvegyük az Európai Unióba. És sokan megrökönyödhetnek. Fordítva kellett volna mondani ezt a mondatot, fordított értelemmel – emelte ki Szijjártó.

„Azt mondták, hogy annak érdekében, hogy meg lehessen előzni további korrupciós botrányokat, az ukránokat be kell venni az Európai Unióba. Ide jutottunk ma, nyilvánvaló, hogy ez egy olyan őrület, amit azonnal meg kell állítani. Ukrajnában az állami működés legmagasabb szintjét elérő hatalmi korrupciós rendszer működik, egy háborús maffia, amelynek nyomán ki tudja, hova kerültek az európai emberek eurói, ami szintén veszélyes – húzta alá.

„Veszélyes, hogy az európai politikusok egy része, nagy része már csak arra a hírre, hogy valamifajta béketerv készül az ukrán-orosz háború megoldására, világossá tette, hogy továbbra is a béketeremtési folyamat aláásásában érdekeltek. Mindenfajta kételyeket és kifogásokat fogalmaztak meg egy esetlegesen létező béketervvel szemben.

Világos, hogy az európai politikusok továbbra sem akarnak békét, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák egy békemegállapodás létrejöttét.

És az őrületet még tovább fokozzam. Az Európai Unió főképviselője többször is dicsérte, magasztalta az ukránok támadásait az orosz energiarendszerrel szemben.

Nyilvánvalóan egy ilyen kijelentés veszélyt hordoz Európa energiaellátásának biztonságára, és egy ilyen kijelentés, ezeknek a támadásoknak a dicsérete, felmagasztalása egyértelműen eszkalációs kockázatot jelent. Az ukrán külügyminiszter kollégát is bekapcsolták videón az elején. Nem mondanám, hogy hosszan, körülbelül másfél, de lehet, hogy kettő, legyünk megengedőek, kettő mondat erejéig foglalkozott az országában zajló korrupciós botránnyal. Ennél többet foglalkozott azzal a javaslatával, amely úgy szól, hogy a szankciók mellett vámokat is vessünk ki az Oroszországból származó termékekre, vagy bármire, ami Oroszországból jön, mondván, hogy ahhoz nem kell egyhangúság. Tehát még biztosan biztos egy ilyen Magyarország számára veszélyes követeléssel is előállt” – fogalmazott.

„Az a helyzet, hogy ma itt Brüsszelben egy illúzió tartja fogva a politikai elitet. Ez az illúzió úgy szól, hogy ezt a háborút Ukrajna megnyerheti. Ez nagyon messze van a valóságtól, ez nem más, mint egy illúzió. Természetesen azzal együtt, hogy az ukrán győzelem az egy illúzió, az ukránoknak joguk van folytatni a háborút, de az ukránoknak az a döntése vagy joga, hogy folytatják a háborút, az semmifajta morális vagy jogi kötelezettséget nem ró Európára, az Európai Unióra Ukrajna támogatásának tekintetében.

Európa érdekével mélységesen ellentétes, hogy európai pénzt és fegyvereket pumpálnak ennek a megnyerhetetlen háborúnak a folytatásába, Európának az lenne az érdeke, hogy a lehető leggyorsabban vessünk véget ennek a háborúnak. Ezt egyféleképpen lehet: azonnal támogatni kell Donald Trump amerikai elnök béke erőfeszítéseit. Ez jelenti az egyetlen reményt, azonban úgy látom, hogy a brüsszeli politikusok elkötelezettek Donald Trump béke erőfeszítéseinek aláaknázása, meghekkelése mellett – húzta alá a miniszter, aki szerint

Európának az is az érdeke lenne, hogy minél előbb európai-orosz tárgyalások induljanak, hogy egy esetleges amerikai-orosz megállapodás után az Európai Unió se maradjon ki egy jövendőbeli, sikerekkel kecsegtető nyugat-keleti együttműködésből.

„Összegezve: nemcsak hogy nem járulunk hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió még több pénzt és még több fegyvert küldjön Ukrajnának. Nemcsak hogy nem járulunk hozzá ahhoz, hogy a magyar emberek pénzét Ukrajnába küldjék, hanem követeljük, hogy Ukrajna azonnal számoljon el az eddigi európai uniós támogatásokkal. Követeljük, hogy Ukrajna mutassa be, hogy mire költötte az európai emberek pénzét. És követeljük, hogy Ukrajna adjon számot arról, hogy az európai adófizető polgárok pénzéből mennyi vált a korrupciós hálózat áldozatává. Mennyi pénzt vitt el az európai emberek pénzéből a háborús maffia, mennyi pénzt emésztett föl az európai uniós támogatásokból az a korrupt hatalmi rendszer, ami Ukrajnában működik” – szögezte le Szijjártó.

Magyar Nemzet

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004