A magyar külgazdasági és külügyminiszter volt a vendég az Igazság órájában. Szijjártó Péter újabb részleteket árult el Donald Trump Orbán Viktornak írt leveléből. A Tisza párt pedig a tagadásuk ellenére megszavazta a migráció gyorsítását Brüsszelben. A miniszter elmondta: A brüsszeli út a háborúba való belesodródást és egy bevándorlóországot jelent. Hangsúlyozta: A négy nagy biztonsági válság, amely meghatározta az elmúlt másfél évtizedet, azt bizonyította, hogy a Fidesz a legnagyobb veszélyektől is meg tudja védeni Magyarországot.
Hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt a vendég az Igazság órája című műsorban. A témék között szerepel a Fidesz kongresszusa és a bemutatott 106 képviselőjelölt is.
2006 ősze óta gyakorlatilag minden választást megnyertünk Magyarországon, legyen az parlamenti, európai parlamenti, helyi önkormányzati választás
– mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: Ismerjük, tudjuk a receptet, sok-sok munka, és így néz ki a következő három hónap is.
Az a helyzet, hogy csak rajtunk múlik, hogy Magyarország milyen irányba megy tovább, hogy maradunk a szuverén magyar úton, ami azt jelenti, hogy tudjuk garantálni, hogy Magyarország jövője a béke és egy migránsmentes ország, vagy van a brüsszeli út, amely a háborúba való belesodródást és egy bevándorló országot jelent – közölte. A tárcavezető szerint amit itt egyesek akár természetesnek vesznek, például az, hogy nem vagyunk benne a háborúban például az, hogy nem uralkodott el a genderőrület, például az, hogy nincsenek migránsok az országban. Ezek közül egyik sem természetes, ezekért nap mint nap meg kell küzdeni, most is indul egy új nap, ma is ugyanúgy meg kell küzdenünk a Brüsszelből érkező politikai nyomással szemben, nap mint nap újra meg kell indulni, és nap mint nap újra meg kell küzdeni a háborúba való belesodródás és a migránsok behozatala ellen. A háborúból való kimaradás és a migránsok kívül tartása az egy napi feladat, azt minden nap el kell végezni.
A veszélyek korában a legfontosabb a biztonság
A miniszter szerint most nem érdemes könnyelműnek lenni, most nem szabad a biztos, kipróbált utat a bizonytalanra kicserélni, nem most van itt az ideje a kísérletezgetésnek, a veszélyek korában mindig a már bevált biztos utat kell választani. A Fidesz megmutatta, hogy biztonságban tudja tartani az országot, megmutattuk, hogy kint tudjuk tartani a háborút, megmutattuk, hogy kint tudjuk tartani a migránsokat, megmutattuk, hogy kint tudjuk tartani a genderőrületet. Ezt a biztonságot jelenti ma a Fidesz – húzta alá.
Minden más az bizonytalanságot hoz, minden más az ennek az ellenkezőjét hozza, minden más az a háborúba viszi az országot, egy migráns országgá teszi, egy genderőrületet árasztana el Magyarországon. Úgyhogy én nagyon remélem, hogy továbbra is a biztonság lesz az, ami alapján a magyar emberek a döntésüket meghozzák – szögezte le a külügyminiszter.
Szijjártó Péter elmondta: Az elmúlt másfél évtized folyamatosan termelte ki az olyan veszélyhelyzeteket, amelyek egy-egy ország életének kritikus veszélyeztetésével jártak és járnak. Az ilyen korszakban a biztonságra való törekvés az természetes.
És mindenki azt keresi, hogy ki az, aki meg tudja őt védeni, meg tudja védeni egy gazdasági válságtól, meg tudja védeni egy egészségügyi válságtól, egy migrációs válságtól, egy háborútól. Ha visszanézünk az elmúlt másfél évtizedre, büszkén mondhatjuk, hogy a Fidesz mindezektől meg tudta védeni az országot. Hiszen emlékezzünk rá, a gazdasági világválság után következett be a magyar gazdaság átszervezése, amelynek nyomán ma Európa legalacsonyabb adóit kell fizetni a magyar embereknek, Európa legalacsonyabb rezsiköltségeit kell fizetni a magyar embereknek, és Magyarország csodájára jár a világ a családtámogatások terén – mutatott rá a tárcavezető. Hozzátette: A migrációs válságot mi a déli határunknál meg tudtuk állítani. Sem jogi, sem politikai, sem semmilyen más eszközzel nem tudtak minket rákényszeríteni arra, hogy feladjuk a migrációellenes politikánkat.
A Covid alatt a leggyorsabb oltási programot tudtuk végrehajtani, a háborúból pedig mind a mai napig ki tudtunk maradni.
Tehát a négy nagy válság, a négy nagy biztonsági válság, amely meghatározta az elmúlt másfél évtizedet, azt bizonyította, hogy a Fidesz a legnagyobb veszélyektől is meg tudja védeni Magyarországot. Az ellenfeleink, belevinnének minket ezekbe a veszélyes helyzetekbe, mi megvédjük Magyarországot ezektől a veszélyektől. Erről szól a biztos választás szlogen is.
A hajlandók koalíciója újabb lépést tett a háború felé
A leginkább háborúpárti nyugati vezetők eldöntötték, hogy nemzetközi haderőt akarnak küldeni Ukrajnába, eldöntötték, hogy fegyvergyárakat építenek, katonai bázisok fejlesztésében vesznek részt, teljesen egyértelmű, hogy a másik háborúzó fél számára ez elfogadhatatlan.
Szijjártó Péter erre reagálva hangsúlyozta: Nyugat-Európa egy jelentős része térdre kényszerült a rendkívüli, mostanában rendkívüli téli időjárásban.
Tény az, hogy mostanában ez szokatlan, de én azt gondolom, itt a hely és az idő arra, hogy az elismerésünket kifejezzük mindenki előtt, akinek feladata és felelőssége volt abban, hogy egy ilyen rendkívüli időjárási helyzetben Magyarországot működőképesen tartsa. Tehát Magyarország működőképes marad abban a szokatlan időjárási helyzetben, amelyben Nyugat-Európa egy jelentős része térdre kényszerült. Itt nem kellett lezárni vasútvonalakat, nem kellett lezárni repülőteret, működött az egészségügy, működött az oktatás – folytatta.
Ami Ukrajnát és a háborút illeti elmondta: Európa két atomhatalma, Franciaország és Nagy-Britannia bejelentette, hogy háborúba mennek. Ugyanis annak a persze igen trükkös, meg diplomáciai nyelven megfogalmazott bejelentése, hogy ők katonákat küldenek Ukrajnába, az nem mást jelent, minthogy ők gyakorlatilag megkezdik a háborút. Kiemelte:
És nem is kérdés, hogy azzal, hogy a két európai atomhatalom bejelentette, hogy háborúba megy, gyakorlatilag bejelentette azt is, hogy az ő céljuk az, hogy a háború lángja szétterjedjen egész Európában. És ezért is kritikus fontosságú április 12-e, mert egy hadba vonuló Európa frontvonalán választ Magyarország, hiszen mi a frontvonalban vagyunk, mi szomszédosak vagyunk egy háborúban álló országgal. A kérdés most az, hogy azzal, hogy Európa nyugati felében elhelyezkedő két atomhatalom gyakorlatilag bejelentette, hogy elkezdi a háborút, ezzel a kérdés az, hogy minket is beletolnak-e nyugatról ebbe a háborúba. Csak akkor nem tudnak beletolni minket a háborúba, hogyha a Fidesz megnyeri a választást április elején. Ha nem nyerünk, akkor nyugatról beletolnak minket a háborúba. Ha nyerünk, akkor belénk fog törni a bicskájuk. Ez a teljesen egyszerű helyzet.
A brit és a francia kormány döntése gyakorlatilag a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfliktus kirobbanásának kritikus veszélyét hozza magával – jelentette ki a miniszter. És hogyha a NATO és Oroszország között egy közvetlen konfrontáció jön létre, az nem mást jelent, mint harmadik világháború.
„Nem fogjuk a magyar családok pénzét Ukrajnába küldeni”
Szijjártó Péter szerint minket rá akarnak kényszeríteni arra, hogy a magyar költségvetésből, a magyar adófizetők pénzéből, a magyar családok zsebéből vegyük ki a pénzt és küldjük át Ukrajnába. És nem véletlen, hogy most már a forrásokat is megjelölték. Hiszen rá akarnak venni minket arra, hogy a 13. és 14. havi nyugdíjat szüntessük meg. Rá akarnak venni minket arra, hogy emeljünk adókat, rá akarnak venni minket arra, hogy az édesanyáknak az adómentességét szüntessük meg, rá akarnak minket venni a rezsicsökkentés eltörlésére, és rá akarnak venni minket az otthonteremtési támogatások eltörlésére.
Mindezt miért? Hogy az ebből felszabaduló pénzt küldhessék el Ukrajnának. Mi nem fogjuk a magyar családok pénzét Ukrajnába küldeni
– magyarázta a tárcavezető.
Brüsszel elvárása minden országgal szemben az, hogy de, küldje el az adott ország polgárainak pénzét Ukrajnába, ehhez nyilvánvalóan szereplőket keresnek mindenhol, Magyarországon is szereplőket, végrehajtókat keresnek, Magyarországon a Tisza és a DK lenne a végrehajtó, tehát egy Tisza-DK kormány esetében Magyarországról a magyar családok pénzét elküldenék Ukrajnába annak érdekében, hogy ez a 800 milliárd dollár összejöjjön. Ez egy felfoghatatlanul nagy összeg, és nonszensz, hogy egyáltalán felmerül az, hogy az európai emberek fizessenek 10 éven keresztül 800 milliárd dollárt Ukrajnába. Ez egy Fidesz-kormány mellett nyilván lehetetlen, egy Tisza DK-kormány esetében meg fog történni – mondta.
Itt a magyar-amerikai kapcsolatok aranykora
A műsorban elhangzott, hogy a Trump-levél megerősítette, hogy aranykora van a magyar-amerikai kapcsolatoknak, és megerősítette, hogy Orbán Viktor győzelméért szurkol.
A magyar-amerikai kapcsolatokban egy teljesen új korszak köszöntött be, ez nem is kérdés azzal, hogy Donald Trump hivatalba lépett. Donald Trump és Orbán Viktor barátok, és ennek a barátságnak most különös jelentősége van, mert a veszélyek korában, hogyha egy országnak olyan vezetője van, aki a világ nagyhatalmainak vezetőjével személyesen jó viszonyt ápol, akkor ez az adott ország számára biztonságot jelent
– közölte a miniszter.
Hozzátette: Az elmúlt egy-másfél évtizedben sikerült elérnünk azt, hogy Washingtonban, Moszkvában, Pekingben és Isztambulban, Ankarában is abban legyenek érdekeltek a mi életünket meghatározó nagyhatalmak vezetői, hogy Magyarország sikeres és biztonságos hely legyen. És ezt Orbán Viktor érte el.
Szijjártó Péter elmondta:
Orbán Viktor és Donald Trump minden létező alkalmat megragad arra, hogy személyesen is konzultáljanak, a legutóbb a miniszterelnök járt Washingtonban. A következő lépés logikusan az, hogyha Donald Trump jön esetleg Magyarországra.
A tárcavezető hangsúlyozta: Új világrend van, ez nem is kérdés. A nemzetközi politikában új szabályok vannak és új realitás van. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie, mert aki nem veszi tudomásul, és nem alkalmazkodik, az bizony elszigetelődik, vagy még rosszabb veszélybe kerül. Tehát lehet itt sajnálkozni, lehet ideológiai alapú válaszokat adni, azoknak semmi értelmük nincsen. Új realitás van. Ezen új realitásban kell sikeresnek és biztonságosnak lenni. Mi másfél évtizede elkezdtük a felkészülést erre az új világrendre. Sikeresen készültünk fel, ez jól látszik, hiszen Magyarország továbbra is egy biztonságos és sikeres ország.
Németh Balázs arra is rákérdezett, hogy az új realitásnak része az, hogy Donald Trump így vagy úgy megszerzi Grönlandot?
Az biztos, hogy az Egyesült Államok regionális biztonságpolitikai stratégiájában ennek kiemelt szerepe van. Donald Trump tavaly január óta elnök, lassan egy éve. És szerintem az egy év azt bizonyította, hogy nem érdemes arra bazírozni, hogy amit mond, majd azt úgyis elfelejti, vagy másként fogja gondolni. Donald Trump egy komoly ember, és amit mond, azt érdemes komolyan venni
– mondta Szijjártó Péter.
Hozzátette az iráni helyzettel kapcsolatban, hogy nekünk nyilvánvalóan az érdekünk, hogy a Közel-Keleten béke, nyugalom és stabilitás legyen. Ebbe az irányba számos lépés történt az elmúlt időszakban amerikai vezetéssel.
Az EPP a migráció pártja
A miniszter úgy fogalmazott: Brüsszelben a migráció ügyének fő képviselője Manfred Weber vezette Európai Néppárt. Az Európai Néppárt számára a migráció az egy önazonossági kérdés. Ők Európában a migráció pártja. Ők azok, akik be akarják hozni a migránsokat, fel akarják gyorsítani a migránsok beáramlását. Ők azok, akik azt hirdetik, hogy szükség van rájuk, és ők azok, akik miatt már most párhuzamos társadalmak alakultak ki Nyugat-Európa jelentős részén. Az Európai Néppártnak tagja a Tisza Párt. Az Európai Néppárt minden tagpártjától elvárja a migrációpárti álláspontot, ez teljesen világos, erről nyíltan beszélnek az Európai Néppárt vezetői, maga Manfred Weber is.
Az Európai Néppárt azt várja el a saját tagpártjaitól, hogy hajtsák végre Európa migránsokkal történő elárasztását. Erről szólnak azok a szavazások is az Európai Parlamentben, ahol a Tisza Párt képviselői migrációpárti, a migrációt felgyorsító, a migrációt elősegítő javaslatokat szavaztak meg. Ebből mindenki számára világos lehet, hogy ha ne adja Jóisten, a Tisza bármikor Magyarországon kormányra kerülne, akkor egy migrációpárti politikát vinne végig
– jelentette ki.
A Patrióták egyre sikeresebbek Európában, és a patrióta sikerek a migrációpárti politika csődjét és kudarcát is jelentik. Tehát Brüsszel megpróbál eltaposni mindenkit, aki vele szembe megy, de mára én azt gondolom, hogy egy nagyon komoly patrióta fordulatnak a körvonalai látszanak – tette hozzá a tárcavezető. Erős videóüzenetek jöttek külföldi politikusoktól a Fidesz kongresszusára is.
Most azért meghallgatnám azokat a külpolitikai szakértőket, akik az elmúlt 15 évben semmi másról nem beszéltek, mint hogy Magyarország elszigetelődik. Most úgy kíváncsi lennék a véleményükre
– nyilatkozta a külügyminiszter.
Hozzátette: 15 évvel ezelőtt Magyarországról kiindult egy patrióta lázadás, egy globális patrióta forradalom, és ma ennek a globális patrióta lázadásnak a világ számos pontjának képviselői oly mértékben megerősödtek, hogy választásokat nyernek, kormányokat alakítanak, kormánykoalíció részeseivé válnak, elnökök, miniszterelnökök lesznek.
Ma Magyarország a földrajzi elhelyezkedésénél, területének nagyságánál sokkal nagyobb súlyt tölt be a nemzetközi politikában, és ez annak a stabilitásnak, annak a biztonságnak köszönhető, amelyet a miniszterelnök képvisel, lassan egyhuzamban eltöltött 16 éves miniszterelnöki szolgálatában
– fogalmazott Szijjártó Péter.


