Ukrajna erősen érdekelt a jövő évi magyar választások eredményének befolyásolásában, s világos, hogy a Tisza Párton keresztül próbálja meg érvényesíteni az érdekeit – közölte Szijjártó Péter kedden. A külgazdasági és külügyminiszter reagált Facebookon Volodimir Zelenszkij friss nyilatkozatára is: Nem Ukrajna elnöke fogja eldönteni, hogy országa csatlakozhat-e az Európai Unióhoz, hanem a tagállamok, márpedig a magyar emberek már döntöttek.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető reagált arra a sajtóhírre, miszerint ukránok is dolgozhattak a Tisza Párt applikációjának megalkotásán. „Hogyha valakinek eddig bármi kételye volt afelől, hogy az ukránok beavatkoznak-e a jövő évi magyar parlamenti választásba, akkor azok megbizonyosodhattak arról, hogy az ukránok erősen érdekeltek a magyar parlamenti választás eredményének befolyásolásában” – mondta.
„Ez nem meglepő, hiszen tudhatják az ukránok is és mindenki, hogy ha nemzeti kormány marad hivatalban, akkor a magyar kormányzati döntések kizárólag a magyar nemzeti érdeket fogják követni. És akkor nem lesz Ukrajna az Európai Unió tagja. Nem fogjuk engedni, hogy Brüsszel rászabadítsa az ukrán maffiát, a silány ukrán mezőgazdasági termékeket és magát a háborút az Európai Unióra„
– tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ezzel szemben „ha brüsszeli bábkormány jön létre Magyarországon, akkor nyilvánvalóan elhárul majd minden akadály Ukrajna európai uniós csatlakozása elől, a magyar emberek pénzét is elküldik Ukrajnába, a silány minőségű mezőgazdasági termékek beáramlanak Magyarországra, tönkreteszik a magyar gazdákat és az ukrán maffia átjáróháza leszünk„.
„Világos, hogy mi Ukrajna érdeke a magyar parlamenti választáson, és világos, hogy kiken-miken keresztül akarnak ezen érdekük mentén eljárni” – összegzett.
Szijjártó Péter: Nem Ukrajna elnöke fog dönteni az EU-csatlakozásról
A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebookon Volodimir Zelenszkij friss nyilatkozatára is reagált.
„Azt, hogy melyik ország mennyire felkészült az EU-tagságra és azt, hogy melyik ország csatlakozhat az Európai Unióhoz, nem Ukrajna elnöke fogja eldönteni, hanem maga az Európai Unió, ahol az ilyen döntésekhez egyhangúságra van szükség”.
„Márpedig a magyar emberek már dönthettek, és
mi a magyar emberek akaratát képviseljük Brüsszelben”
– húzta alá.
Volodimir Zelenszkij hétfőn kijelentette, hogy Ukrajna az EU tagja lesz, akár Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akár nélküle, ez pusztán idő kérdése.
MTI / hirado.hu
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter



