Gúnyolódva tagadta le Ruszin-Szendi fegyverviselését a Soros-blog, Magyar Péter beismerése után sem írták át cikküket

Ruszin-Szendi-lőfegyver

„Így bárki megtekintheti a saját szemével, hogy a szóban forgó videón semmi ilyesmi nem látszik. Annyit látni, hogy Ruszin-Szendi dzsekije vesetájon hullámot vet. Sem pisztolytáska, sem fegyver, sem bármilyen ilyesmire utaló elem nem látható a felvételen. Az sem egyértelmű, hogy van-e egyáltalán bármi a dzseki alatt, vagy csak annak anyaga … Olvass tovább

Indul a Folyami Polgárnaszád – országjárásba kezd a CÖF

Ott leszünk a 106 választói kerületben úgy, hogy egyeztetünk a választói kerületek vezetőivel, majd nyilvánosan együtt fellépve bizonyítjuk, hogy ez eddigi eredmények folytatásának nemcsak jelene, hanem jövője is van. A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány hétfői sajtótájékoztatóján Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke ismertette a Folyami Polgárnaszád … Olvass tovább

Menczer Tamás: Game over van, vége a dalnak

Menczer Tamás

Én azt látom, Magyar Péter és a Tisza akkora lejtmenetben van, hogy az elmondhatatlan. Tehát itt game over van, vége a dalnak – mondta Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint mindenki látja, hogy hazudtak, és mindenki látja, hogy a Tisza-adó milyen károkat jelentene, mennyi pénzt venne el. A … Olvass tovább

Ez az igazi kötcsei piknik idei programja

Kötcse 2025.

Áder János, Kövér László, Deutsch Tamás és Kapu Tibor is fel fog szólalni a Kötcsei Találkozón – adta hírül az első számú Digitális Polgári Körben Kavecsánszki Ádám.  „Ma lesz Kötcse. Az igazi” – jelentette ki az első számú Digitális Polgári Körben Kavecsánszki Ádám. A polgári piknik egyik szervezője azt írta, … Olvass tovább

Magyar Pétert ott találta el a kötcsei valóság, ahol a legjobban fáj

Magyar Péter Tisza

Magyar Péterék most hétvégén újabb kísérletet tesznek, hogy eltereljék a figyelmet az adóemelési botrányukról. A Tisza Párt elnöke ráadásul megpróbálja mindezt úgy tálalni, mintha a Fidesz készülne provokációval Kötcsén, és a kormánypárt szervezne az ő rendezvényükkel párhuzamosan még egyet a településen. Mindezt úgy, hogy korábban Magyar Péter maga tolakodott Varga Judit … Olvass tovább

Tarr Zoltán szerint a hagyományos családmodell lejárt lemez

Tarr Zoltán Tisza

Magyar Péter újra ideges lehet, mert Tarr Zoltán etyeki beszédében volt még más is a Tisza-adó tervén kívül. A Tisza Párt alelnöke a hírhedtté vált felvételen a progresszív adórendszerről szóló terveik mellett olyan kijelentést is tett, hogy a hagyományos családmodell már lejárt lemez. De az adórendszeren keresztüli családtámogatások eltörlésére is … Olvass tovább

A félelem árad, nem a Tisza – tudják, hogy nagy a baj

magyar péter tisza párt

Telefonos kampányt indított Magyar Péter, miután nyilvánosságra kerültek a Tisza Párt adóemeléssel kapcsolatos tervei. A Magyar Péter hangján átadott üzenetben arról igyekeznek meggyőzni a választókat, hogy a Tisza Párt adóemelés helyett adót csökkentene, és megadóztatná a gazdagokat. A telefonos kampányban a Magyar Nemzet munkatársát is felhívta az automata, hosszan ecsetelve … Olvass tovább

Orbán Viktor: A Tisza haditerve összeomlott

Orbán-Viktor-doksikkal

Az indulatok és az agresszió felkorbácsolásának a politikában mindig rossz vége van. Lelkük rajta. Mi maradunk a béke pártján! – ezekkel a szavakkal reagált Orbán Viktor arra, hogy a Tisza Párt a hétvégére Kötcsére szervezett rendezvényt, pont akkorra, amikor a polgári pikniket is tartják.  A Tisza haditerve összeomlott. Nem mondani … Olvass tovább

Adóemelés, Ukrajna, LMBTQ – minden, amiről a Tisza nem beszélhet

magyar péter tapasz beszél

Magyar Péterék elhallgatják az olyan kellemetlen témákat, mint Ukrajna és a háború kérdése, a migráció, a gender vagy az adóemelés tervezete – mondta az Alapjogokért Központ elemzője azután, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke nyilvánosan mondta ki, számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni, mert ha megtenné, akkor megbuknának. … Olvass tovább

Orbán Viktor: A kiskakasnak nem maradt más, csak a balhé

Orbán-Viktor-autó

Ereszt a tiszás lufi. A politikában digitális blöffből nem lehet megélni. A politikában a teljesítmény és a bizalom számít. A Tiszánál teljesítmény eddig sem volt, a bizalmat pedig szétverik a lebukások. A Tisza jelszava: a választásig nem mondunk semmit, utána viszont mindent lehet – írta Facebookon Orbán Viktor. A Harcosok … Olvass tovább