Ursula von der Leyen háborús üzemmódba kapcsol – a békéért

Ursula von der Leyen európai bizottság

„Európa hibrid háborúban áll, és ezt nagyon komolyan kell vennünk, egységes, határozott válaszra van szükség” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. Von der Leyen azt is bejelentette, hogy az unió Readiness 2030 elnevezésű védelmi kezdeményezése keretében mintegy 800 … Olvass tovább

Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében

VON DER LEYEN, Ursula; ZELENSZKIJ, Volodimir

Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében, az európai emberek pénzét pedig gyakorlatilag az ukrán hadsereg felszerelésére, felfegyverzésére és az ukrán állam működtetésére akarják elkölteni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Brüsszelben és a nyugat-európai … Olvass tovább

Varsói gyors helyett fékcsikorgás: Tusk kormányát korrupciós vádak miatt vizsgálhatja Brüsszel

TUSK, Donald VON DER LEYEN, Ursula

A lengyel baloldal politikai diadala gyorsan felelősségi váddá fordulhat át. Mikor egy hárompárti koalíció élén, 2023 végén Donald Tusk átvette Lengyelország irányítását, az általa képviselt szivárvány koalíciós modellt sokan egyfajta megoldókulcsként kezdték el értelmezni, amely adott esetben siker receptje is lehet más, szuverenista kormányok megdöntéséhez. A hazai balliberális nyilvánosságban a … Olvass tovább

Orbán Viktor: Ez a brüsszeli mesterterv, Magyar Péter pedig a kiszemelt és megzsarolt végrehajtó

Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében élesen bírálta az Európai Uniót és a Tisza Párt vezetőjét, Magyar Pétert, amiért – mint fogalmazott – Brüsszel politikai védelmet nyújt számára egy köztörvényes bűncselekmény ügyében. A miniszterelnök szerint „Dübörög a brüsszeli mentelmi mutyi”, miután – ahogyan írja – Magyar Péter ellen … Olvass tovább

Ma döntenek Brüsszelben Magyar Péter sorsáról, a gazdái ismét megmentik?

Manfred Weber és Magyar Péter

Az Európai Parlament jogi bizottsága kedden tárgyalja Magyar Péter mentelmi jogát, azonban az előterjesztés alapján nem sok esély van annak felfüggesztésére. A brüsszeli kettős mérce ismét megnyilvánul. Miért részesül külön bánásmódban Magyar Péter? 2024 júniusában robbant ki Magyar Péter, a Tisza Párt első embere körüli botrány, amikor a budapesti Ötkertben … Olvass tovább

Itt az újabb hanganyag: a Tisza minden brüsszeli parancsot végrehajtana

Tarr Zoltán Tisza

Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerülne – derült ki az újabb hangfelvételből, amely a párt egyik budapesti zárt körű rendezvényén készült. Tarr Zoltán alelnök itt azt fejtegette, hogy nem szabad Brüsszelt kritizálni, inkább az összefogáson kell dolgozni Európában. A Tisza … Olvass tovább

Orbán Viktor és családja ellen szövetkezik Brüsszel és Ukrajna

orbán viktor kötcse

Maximális sebességre kapcsoltak a globalisták. Brüsszel és Ukrajna pedig összeállt, hogy támadást intézzen Orbán Viktor miniszterelnök és családja ellen. Az ügyben pedig természetesen az ukrán szolgálatok is feltűnnek. Néhány héttel ezelőtt az ukrán, magát független oknyomozó portálként beállító Grunt Media egy támadó hangvételű cikket jelentetett a magyar kormányfőről. Ebben több … Olvass tovább

Hidvéghi Balázs: Brüsszelben alig várják Orbán Viktor leváltását

Zelenszkij Ursula VON DER LEYEN Manfred Weber

Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára reagált az Euractiv cikkére, amely szerint Brüsszelben Orbán Viktor leváltásától remélik Ukrajna uniós csatlakozásának felgyorsulását. Hidvéghi Facebook-bejegyzésében kiemelte: „Az Euractiv arról ír, hogy Brüsszelben már alig várják Orbán Viktor leváltását, mert végre szabad út válhatna Ukrajna csatlakozása előtt. A cikk szerint még Putyinnak sincs … Olvass tovább

Orbán Viktor: Nem fog sikerülni a kiskakasnak, hogy miért, azt holnap elárulom Kötcsén

Orbán-Viktor-Tusványos

A háborúpárti európaiak meg akarják tiltani Magyarországnak és Szlovákiának, hogy orosz olajat és gázt vásároljunk, és ezt követeli a Tisza is – fogalmazott Orbán Viktor a Harcosok Klubjának írt üzenetében. A miniszterelnök szerit azonban nem fog nekik sikerülni. Se a brüsszelieknek, se a kiskakasnak. – Hogy miért nem, azt elmondom … Olvass tovább

Brüsszeli verdikt: A tagállamok kötelesek elismerni a transznemű személyek megélt nemi identitását az okmányokban

Karácsony-Pride

Ellentétes az uniós joggal az a tagállami szabályozás, amely megakadályozza a transznemű személyek számára, hogy anyakönyvi adataikat – a nemet, a nevet és a személyi azonosító számot – megváltoztassák, függetlenül attól, hogy részt vettek-e nemváltoztatást célzó sebészeti kezelésben – ismertette álláspontját Jean Richard de la Tour főtanácsnok az Európai Unió … Olvass tovább